Trump első elnöki útja a Los Angeles környékén pusztító erdőtüzekhez vezethet
Donald Trump első elnöki útja Kaliforniába vezet majd, ahol megtekinti a Los Angeles-i pusztító erdőtüzek következményeit. A megválasztott amerikai elnök két nappal a beiktatása előtt telefonos interjút adott az NBC Newsnak, amelyben azt mondta, hogy jövő hét végén valószínűleg Los Angeles környékére utazik.
„Tulajdonképpen már tegnap is el akartam menni, de úgy gondoltam, jobb lenne, ha elnökként mennék. Ez egy kicsit megfelelőbb, azt gyanítom” – mondta Trump. Elnökként valószínűleg ez lesz Trump első Washingtonon kívüli utazása. Az egyelőre nem ismert, hogy a megválasztott elnök mely érintett területeket látogatja majd meg.
Múlt héten Kalifornia demokrata kormányzója, Gavin Newsom meghívta Trumpot, hogy személyesen tekintse meg a pusztítást, de ekkor Trump még inkább azzal volt elfoglalva, hogy a közösségi oldalain ostorozza a politikai ellenfeleit. Azt írta, hogy a kaliforniai demokraták inkompetens szemtanúkként nézték, ahogy megtörténik „az ország történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája”. Bár nem nevezte meg őket, minden bizonnyal Newsom kormányzó és Los Angeles polgármestere, Karen Bass szerepelnek Trump bűnbaklistájának tetején. A megválasztott elnök egy ponton lemondásra is felszólította Newsomot – akinek a nevét sértő szóviccel írta le.
Trump azért is kritizálta a kormányzót, mert nem volt hajlandó aláírni egy állítólagos „víz helyreállítási nyilatkozatot, amely több millió gallon víz felhasználását tette volna lehetővé” a tüzek oltásához. Csakhogy a BBC nem talált semmilyen olyan dokumentumot, vagy tervezetet, ami erről szólt volna.