Kitüntetést kapott Ferenc pápa Joe Bidentől

2025. január 12. – 07:27

Másolás

Vágólapra másolva

Elnöki Szabadság-érdemrenddel tüntette ki Joe Biden amerikai elnök Ferenc pápát szombaton – írja az MTI a Fehér Ház jelentése alapján.

Az elnök telefonon beszélt a katolikus egyházfővel, aki megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését. Biden szerint Ferenc pápa „a hit, a remény és a szeretet olyan fénysugara, amely bevilágítja az egész világot” – írták a közleményben.

Négyéves elnöki ciklusa alatt ez volt az első alkalom, hogy Biden kitüntetéssel adományozta valakinek az Elnöki Szabadság-érdemrendet. Biden – még alelnökként – szintén kitüntetéssel kapta meg az érdemrendet 2017-ben Barack Obamától.

Joe Biden a héten Olaszországba utazott volna, és az eredeti tervek szerint személyesen is találkozott volna Ferenc pápával, de a kaliforniai erdőtüzek miatt lemondta a látogatást. A pusztító tüzekben már 11 ember halt meg Los Angeles-szerte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!