Több mint egy évtizede nem látott olyan durva hideget és havazást az Egyesült Államok, mint amilyen most sújtja több tagállamát. A szélsőséges időjárást – amely a Blair vihar nevet kapta – egy elszabadult sarkvidéki örvény okozta. Egyes helyeken 30 centiméter hó esett, több ezer repülőjáratot töröltek vagy halasztották el az indulásukat. Hét tagállamban szükségállapotot hirdettek, és több mint 60 millió amerikaira vonatkozik valamilyen időjárási riasztás.
Kentuckyban az áramellátást bénította meg az időjárás, több tízezer háztartás maradt áram nélkül, de sokaknál a fűtés sem működik. A régióban most versenyt futnak az idővel a szolgáltatók, mivel napokon belül újabb hideghullámot jósolnak. Missouri és Kansas államokban járhatatlanok az autópályák, több száz kocsi rekedt az utakon. Eddig legalább öt halálos áldozatuk van az autóbaleseteknek.
Százezrek maradtak áram nélkül
Az extrém hideg időjárás oka a sarki hideg légörvény, amit egy 20-50 kilométer magasan lévő, erős szelekből álló gyűrűként képzelhetünk el magunk előtt. Egyes esetekben egy ilyen örvény elmozdulhat az Egyesült Államok, Európa vagy Ázsia felé.
Ezúttal a sarkvidéki légtömeg Kanada felett gyűlt össze először, ahol egyes régiókban -40 fokos hideget okozott. Az amúgy hideghez szokott Kanada nagy részén riasztásokat adtak ki a szélsőséges időjárás miatt. A napokban közel 40 centiméter hó is eshet az ország területén, az előrejelzések szerint pedig több helyen akár 2 centiméteres jégtakaró is kialakulhat.
Miután Kanadát megdermesztette, a sarki légtömeg tovább vándorolt, mire szembetalálta magát a Mexikói-öböl felől érkező nedves áramlatokkal. Bár évente előfordulnak ilyen légörvények, ezek a tengeri áramlatok miatt általában nem érik el az USA délebbi államait, legfeljebb négy-öt évente. Egyesülve a déli párás levegővel, létrejött a Blair vihar. A Blair most keletre tartva hoz szokatlanul alacsony hőmérsékletet és rengeteg havat az Egyesült Államokban.
Az USA ötven államából harmincban időjárási riasztás van érvényben, köztük olyan nagyvárosokban is, mint a főváros, Washington vagy Philadelphia. Kansas, Missouri, Kentucky, Virginia, Nyugat-Virginia, Arkansas és New Jersey egyes részein szükségállapotot hirdettek. Missouriban és Nebraskában figyelmeztetést adtak ki a hóvihar miatt, Maryland kormányzója pedig készenléti állapotot hirdetett. Az előrejelzések arról szóltak, hogy akár 70 km/órás szél is várható.
Egy helyi tévé tudósítója a CNN-nek arról számolt be Missouriból, hogy vasárnap St. Louisban „hörcsög méretű hópelyhek” hullottak. A Missouri államban lévő Kansas Cityben 32 éve nem esett annyi hó, mint a hétvégén, de több más városban is megdőltek a rekordok, 30-35 centis hóréteg alakult ki. Ennek megfelelően több nagyvárosban is bezártak a hivatalok és az iskolák. A legtöbb iskola egyébként épp hétfőn nyitott volna ki a téli szünet után, de inkább késleltetik a tanítás megkezdését. A nagyobb egyetemek – köztük az Ohiói Állami Egyetem és a Pennsylvaniai Egyetem – bejelentették, hogy hétfőn szüneteltetik a jelenléti oktatást.
Egy USA Todaynek nyilatkozó tanítónő a fővárosi régióból arról beszélt, hogy nem bánják a hószünetet, sőt: a hároméves kislányával együtt egész nap kifordított pizsamás napot fognak tartani, ami a babona szerint még több hóesést hoz majd. „Izgatott vagyok a hó miatt, főleg a gyerekek miatt is. De készen állok arra is, hogy visszatérjek az iskolába” – mondta Emily Roszkowski.
Nicole McCullough, aki kilenc éve iskolai tanácsadó a kerületben, azt mondta, ő is azt tervezi, hogy élvezni fogja a havat. „Az egyik dolog, amiért szeretek a washingtoni körzetben élni, hogy mind a négy évszakot megtapasztalhatom” – tette hozzá McCullough.
A főváros környékén 13-23 centiméteres hótakaró alakult ki. A Washington-emlékmű előtt több száz helyi gyűlt össze, hogy hógolyócsatát rendezzenek, amely immár 15 éves hagyomány. „Csak elvagyunk. Még soha nem hócsatáztam” – mondta egy helyi férfi a BBC-nek. A főváros utcáin sífutás közben kapta el a média a már visszavonult amerikai biatlonost, Clare Egant is. Ő arról beszélt, hogy azt hitte, a városba költözéssel már teljesen maga mögött hagyta a havat és a síelést, de úgy látszik tévedett.
Persze nem mindenki örül úgy a havazásnak, mint a gyerekek. Josh Stein észak-karolinai kormányzó vasárnap délután a CNN-nek arról beszélt, hogy a vihar épp akkor sújtja őket, amikor az állam nyugati része még nem is épült fel teljesen a Helene hurrikán okozta pusztításból, még 8000 híd vár felújításra. Stein viszont azt is hozzátette, hogy az állam felkészült a hóviharra.
A CNN szerint az USA közepén fekvő Kansastól a keleti partig bezárólag áramkimaradásokra lehet számítani, miután a vastag jég, a hó és a viharos szél fákat és villanyvezetékeket döntött ki a hétvégén.
Az áramszüneteket számon tartó PowerOutage.us szerint vasárnap este több mint 120 ezer háztartás volt áram nélkül az USA középső részén. Hétfőre ez a szám már 310 ezer háztartásra emelkedett. A legtöbb áramszünetet Virginiából, Kentuckyból és Indianából jelentették, de Illinois-ban és Ohióban is több ezer otthon maradt áram nélkül. Kentuckyban napokig elhúzódhat az áramszünet, mivel a csúszós utak miatt sok helyen nem tudtak elindulni a szerelők. „Ez mindenképpen egy többnapos esemény lesz” – mondta Louisville és Lexington városok áramszolgáltatója. A két város lakossága együtt nagyjából egymillió embert tesz ki.
A probléma ráadásul tovább fokozódhat a napokban, ugyanis az első hóviharok után újabb sarkvidéki légtömegek érkezését jósolják az előrejelzések. Az USA középső államait ez hétfőn, a keleti partot pedig hétfő este és kedden érte és éri el. Mindez csak súlyosbíthatja a kialakult helyzetet. Több államban is versenyt futnak az idővel, hogy helyreállítsák az áramellátást és megtisztítsák az utakat.
„Körülbelül egy napunk van, mielőtt olyan hideg lesz, hogy a só nem fog működni, ezért minél több időre és útra van szükségünk, hogy a lehető legtöbb munkát elvégezzük a mai nap folyamán”
– mondta Andy Beshear, Kentucky kormányzója egy hétfői sajtótájékoztatón. Akkor azt mondta, hogy ha hétfő estig nem áll helyre az áramszolgáltatás, akkor a lakosságnak el kell gondolkodnia a vészhelyzeti terveken.
Százak ragadtak a kocsijukban
Az extrém hideg időjárás a közlekedést is teljesen megbénította. Az amerikai meteorológiai szolgálat (NWS) arra kért mindenkit, hogy ne utazzanak ezekben a napokban, mivel az utak eljegesedhetnek, a hidak és viaduktok nagyon csúszósak lehetnek. Szombaton a kansasi autópálya-rendőrség egyik rendőre kérte a lakosokat, hogy ne menjenek az utakra. „Kérem, kérem, kérem, maradjanak otthon. Ez nem az az idő, amikor ki kell menni megnézni a tájat. Ez az az idő, amikor otthon maradunk” – írta Ben Gardner az X-en.
„A hókotrók elakadnak, a rendőrök elakadnak, mindenki elakad – maradjanak otthon” – jelentette ki Matthew Cappucci, a MyRadar időjárási alkalmazás vezető meteorológusa, aki szerint Kansas Cityben az elmúlt 32 évben nem esett ennyi hó egyszerre.
Mike Cho Kansas Cityből Colorado Springsbe akart volna eljutni, de a vihar miatt meg kellett állnia. A kansasi Salina környékén Cho egy sor megrekedt és összetört autóroncs mellett haladt el. „Két nyerges vontató felborult, és elzárta a 70-es államközi autópálya egyik nyugati sávját” – mondta Cho. Miután két órát vesztegelt a dugóban, visszafordult, és Abilene-ben éjszakázott.
„Mindenhol hó van. Imádkozom Istenhez, hogy holnap haza tudjak jutni”
– mondta Cho vasárnap reggel.
Cho nem volt egyedül, ugyanis az elmúlt napokban legalább ezer autós akadt el Missouriban. James Pritchett kamionos például szombat estétől vasárnapig egy parkolóban vesztegelt a Missouri állambeli Faucettben. Ő Iowa felől haladt a 29-es autópályán, de a hóvihar annyira eldurvult, hogy inkább lehúzódott az útról egy kamionos parkolóba. „A körülmények egyre rosszabbak” – mondta Pritchett a CNN-nek. Missouri egyes részein az autópálya-rendőrség autómentő cégekkel fogott össze, mert annyi hóban és jégen megrekedt kocsit kellett elvontatniuk az autópályákról.
A közlekedési balesetek is megszaporodtak. Több száz autóbalesetet jelentettek Virginiából, Indianából, Kansasből és Kentuckyból. Több halálos áldozatuk is van a jeges utakon történt baleseteknek. A kansasi autópálya-rendőrség szerint Wichitában két ember halt meg vasárnap, amikor terepjárójuk megcsúszott és lezuhant egy töltésen. A Missouri állambeli Independence-ben vasárnap este vesztette el az irányítást egy dömper vezetője, a jármű pedig elgázolt egy gyalogost. A 61 éves férfi a helyszínen meghalt – közölték a hatóságok. A BBC szerint egy sofőr szintén balesetben halt meg Virginiában. Emellett a texasi Houstonban egy embert holtan találtak egy buszmegálló előtt hétfő reggel, a hatóságok szerint a férfi kihűlt.
A légi közlekedésben szintén kaotikus állapotok uralkodnak. A Kansas City-i nemzetközi repülőtér vasárnap bezárt, és szinte minden járatot töröltek a jég felhalmozódása miatt. A St. Louis Lambert nemzetközi repülőtéren 275 járatot töröltek vasárnap délután. A New York Times azt írta, hogy az indianapolisi, a cincinnati és az észak-kentuckyi repülőtéren vasárnap estig repterenként több mint 100 járatot töröltek a FlightAware járatkövető oldal szerint.
Az országos adatok alapján csak vasárnap több mint 1700 járatot töröltek az Egyesült Államokból induló és oda érkező járatok közül, és további 8300 késett. Hétfőn már 2300 járattörlésről és 9000 késésről számolt be a média. Tekintve, hogy rengeteg utast érintenek a törlések, a máskor nem túl készséges légitársaságok egy része felajánlotta, hogy az utasok átírási díj nélkül átfoglalhatnak más menetrend szerinti járataikra.
Az Amtrak vasúttársaság is rengeteg járatát törölte az időjárás miatt. Bár Boston és Washington között közlekedik, Washington és New York, valamint más közép-atlanti városok között nem jár vonat.
A jeges vihar a hétvége után enyhülni kezdett, és továbbvonult a keleti part felé. Az NWS szerint vasárnap délkeletre Arkansas és Louisiana államból keletre, Mississippi és Alabama államba vonultak át heves zivatarok. A Blair hétfőre elérte Virginia, Maryland, a főváros és Delaware egyes részeit.
Bár a szövetségi hivatalokat bezárták a fővárosban az időjárás miatt, Mike Johnson republikánus képviselőházi elnök előre bejelentette, hogy az időjárás nem fogja megakadályozni a törvényhozókat feladataik ellátásában.
Így is lett: hétfőn a kongresszus alsó- és felsőháza közös ülésén szentesítette a választás végeredményét.
A CNN szerint azok sem fogják megúszni az időjárást, akik a napsütötte déli államokban laknak, ugyanis őket zivatarok sújthatják. Az előrejelzések szerint a Blair miatt hétfőre még Floridában is kemény fagyra lehetett számítani. Vasárnap a viharok miatt riasztást adtak ki Louisiana, Arkansas és Mississippi egyes részein. A környéken erős szélre számítottak, de a tornádók kialakulását sem zárták ki. Arkansas és Mississippi államokból már jelezték is, hogy kialakult néhány kisebb tornádó.