Ukrajna újabb offenzívát indított a kurszki régióban

2025. január 5. – 22:08

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna újabb offenzívát indított a nyugat-oroszországi Kurszk régióban – közölte az orosz védelmi minisztérium.

Az ukrán erők tavaly augusztusban hatoltak be először az Ukrajnával határos orosz megyébe. A BBC szerint az oroszok az elmúlt hónapokban visszaszorították az ukránokat a térségben, de nem tudták teljesen kiszorítani őket.

Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ szerint az orosz védelmi minisztérium vasárnap azt írta a Telegramon, hogy az ukránok két harckocsit, egy akadályelhárító járművet és 12 páncélozott harckocsit küldtek a kurszki régióba. Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy az oroszok 24 óra alatt két ukrán támadást is visszavertek a határ mentén.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője azt mondta, hogy „jó hírek érkeztek a kurszki régióból”, és Oroszország „azt kapja, amit megérdemel”. Andrij Kovalenko, Ukrajna dezinformációellenes központjának vezetője Telegram-bejegyzésében azt írta, meglepetésként érte a Kurszkban állomásozó orosz csapatokat, hogy több irányból támadták őket.

A BBC szerint nem világos, hogy az újabb kurszki offenzíva megváltoztathatja-e a jelenlegi frontvonalakat. Amíg Jurij Podoljaka orosz blogger szerint a művelet elterelés lehetett, addig egy másik blogger, Alekszandr Kotsz azt sem zárta ki, hogy a fő támadást máshol indítják meg az ukránok.

A lap szerint az ukrán erők emberhiányban szenvednek, és az orosz csapatok előrenyomulásával több területet is elvesztettek Ukrajna keleti részén. Közben kiderült az is, hogy valószínűleg ukrán dróntámadás végzett egy orosz újságíróval az Oroszország által megszállt Donyeck közelében.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!