Vádat emeltek a volt szerb közlekedési miniszter ellen az újvidéki tragédia miatt

2024. december 30. – 10:40

Másolás

Vágólapra másolva

Az Újvidéki Főügyészség vádat emelt tizenhárom ember ellen, köztük Goran Vesić volt szerb közlekedési miniszter és Jelena Tanasković, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra volt igazgatója ellen az újvidéki vasútállomás épülete előtető szerkezetének leomlása miatt, amely tizenöt ember halálát okozta – írja a Szabad Magyar Szó.

A vádlottak között szerepel Jelena Tanasković, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra volt vezérigazgatója, Goran Vesić korábbi építési, közlekedési és infrastruktúráért felelős miniszter, továbbá Anita Dimovski, a minisztérium volt helyettes államtitkára, és Nebojša Šurlan, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra volt vezérigazgatója is, közölte az Újvidéki Főügyészség. Őket általános biztonság súlyos veszélyeztetése bűncselekménnyel vádolják

Nemrég kiderült, hogy Vesić neve nem szerepel az elmúlt évek nagy építési beruházásainak dokumentációjában, a miniszter a beosztottjaira ruházta a felelősséget az újvidéki vasútállomás felújításáért is. A vádiratot az előzetes nyomozás lezárása után nyújtották be és terjesztették újvidéki Törvényszék elé, mellékelve az összes előzetes és nyomozati szakaszban összegyűjtött dokumentációt és bizonyítékot, amelyek alátámasztják a vádemelés megalapozottságát.

Három nappal a november 1-jei tragédia után, Goran Vesić felállt a miniszteri székből. A balesetben tizenöt ember halt meg, Az ügy miatt már több embert letartóztattak. Azóta folyamatos tiltakozások zajlanak az országban. Az ellenzéki politikusok mellett tiltakozási hullám indult az egyetemi világban is. A diákok állami egyetemeket foglaltak el és immáron másfél hónapja folyamatos tüntetéseket tartanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!