Az ENSZ összeszámolta az ukrajnai háború civil áldozatait
2024. december 21. – 09:37
A decemberei adatok nélkül eddig 12 340 civil halt meg az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban – közölte az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén a világszervezet leszerelési ügyekért felelős tagja. Izumu Nakamicu beszámolójából kiderült hogy a sérültek száma közel 28 ezer. Korábbi adatokból az is tudható, halottak között több mint hatszáz gyerek van.
A beszámoló a megtámadott Ukrajna területén történt haláleseteket összesítette, az oroszországit nem. Orosz forrásokból összesíthetően Oroszország területén szeptemberig 248 civil halt meg a háború 30 hónapja alatt.
2024-ben a július volt a polgári áldozatok számát tekintve a legsötétebb hónap, akkor 219 ember vesztette életét.
Bár Nakamicu beszámolójában pontos számok vannak, valjójában az adatok azonban így is hozzávetőlegesek, vannak ugyanis olyan települések, ahol a súlyos harcok után nem volt mód pontos felmérésekre, elsősorban a legvéresebb harcokat elszenvedő, ma már orosz ellenőrzés alatt lévő Mariupolban, és Donyeck megye egyes részein, Liszicsanszkban, Szeverodonyeckben.
A katonai veszteségről szintén nincsenek pontos adatok, a felek azokat hadititokként kezelik, jellemzően csak egymásról adnak ki becsléseket: Ukrajna szerint az orosz hadsereg halottainak és súlyos sérültjeinek a száma mára meghaladja a 770 ezret – a BBC ebből a halottak számát októberig legfeljebb 164 ezerre becsülte.
Idén februárban az akkori – azóta felfelé buktatott – orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu az ukrán erők veszteségeit 444 ezerre becsülte, a halottakkal és súlyos sérültekkel együtt.
Az ukrán veszteségekkel kapcsolatban Kijev szinten kerülte a pontos adatokat, igaz, december elején Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy az ország erői 2022 február 24-i orosz invázió kezdete óta 43 ezer katonát veszítettek el.