Megtilthatják az állami egészségügyben dolgozóknak Louisianában, hogy oltásokat promotáljanak

2024. december 20. – 17:33

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új irányelv megtiltaná Louisianában az állami egészségügyi alkalmazottaknak, hogy Covid, influenza és majomhimlő elleni védőoltásokat népszerűsítsenek. Az NPR szerint az új szabályozásról egy októberi és két novemberi ülésen is szó esett az állami egészségügyi minisztériumban. Az NPR-nek a minisztérium négy alkalmazottja is megerősítette a hírt, a névtelenséget kérő források szerint az új irányelvet a vezetőség „csendben” akarja majd végrehajtani, anélkül, hogy annak bármiféle írásos nyoma lenne.

Az alkalmazottak azt is elmondták, hogy a policy a minisztérium munkájának minden területére vonatkozik: az itt dolgozók nem küldhetnek majd az oltással kapcsolatos sajtóközleményeket, nem adhatnak interjúkat, nem tarthatnak rendezvényeket, előadásokat, és nem készíthetnek a közösségi médiában olyan bejegyzéseket, melyek az oltás beadására buzdítanak. Az osztály klinikáira se kerülhetnek ki plakátok azzal kapcsolatban, hogy a helyszínen elérhető a Covid, az influenza vagy a majomhimlő elleni oltás. Közegészségügyi szakértők attól tartanak, hogy ha más államok is követik Louisiana példáját, az Egyesült Államokban emelkedhet a megbetegedések száma, és tovább romolhat a bizalom a közegészségügy iránt, írja az NPR.

November 14-én a nemrég megválasztott Donald Trump bejelentette, hogy az oltásszkeptikus Robert F. Kennedy Jr.-t jelöli az Egyesült Államok Egészségügyi és Szociális Minisztériumának élére. Trump a bejelentésről írt Truth Social-posztjában arról is írt, az amerikaiakat már régóta félretájékoztatják és megtévesztik a gyógyszergyártók és az élelmiszeripari komplexumok, ezért az illetékes minisztérium jelentős szerepet vállal majd abból, hogy „az amerikaiakat megvédjék a káros vegyi anyagoktól, szennyező anyagoktól, növényvédő szerektől, gyógyszeripari termékektől és élelmiszer-adalékanyagoktól, amelyek hozzájárultak az országot sújtó elsöprő egészségügyi válsághoz”.

A demokrata Kennedy klánhoz tartozó Robert F. Kennedy Jr. indult a demokrata előválasztáson, majd független jelöltként az elnökválasztáson, míg végül a demokrata jelölőgyűlés után teljes mellszélességgel beállt Donald Trump mögé. Trump új egészségügyi minisztere hisz többek között a mikrocsipeket tartalmazó oltásokban, a halálos 5G-ben, a zsidókat megkímélő koronavírusban, egyszer pedig eskü alatt vallotta, hogy egy parazita féreg megette az agya egy részét.

Trump a Time-nak adott interjúban arról beszélt december közepén, hogy egyeztetni fog Kennedyvel a gyerekkorban beadandó védőoltások programjának megszüntetéséről. Arra a kérdésre, hogy aláírná-e, ha Kennedy a programok megszüntetése mellett döntene, Trump azt felelte, „nagy megbeszélést” fognak tartani. Szerinte „az autizmus aránya olyan szinten van, amit soha senki nem tartott lehetségesnek”, majd a tőle megszokott választékossággal hozzátette, hogy ezeket márpedig „valami okozza”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!