Egymilliárd forintnyi adót csalt el Andrew Tate és fivére, most behajtja rajtuk a bíróság

2024. december 19. – 09:43

Másolás

Vágólapra másolva

Kétmillió angol fontnyi összeget foglalhatnak le Andrew Tate és testvére bankszámlájáról, mivel online szerzett bevételeik után nem fizettek adót – írja a BBC. A lefoglalt vagyon összesen több mint egymilliárd forintnak felel meg.

A testvérek bevételei olyan online felületekből származtak, mint az OnlyFans, de egyes bevételeik közvetlenül összefüggésbe hozhatók azokkal az emberkereskedelemmel kapcsolatos vádakkal, amelyek miatt Romániában álltak bíróság elé.

A devoni és cornwalli rendőrség összesen hét befagyasztott bankszámlán tartott pénzt akart lefoglalni a testvérpártól és egy harmadik érintettől is, akit csak J. néven említenek jogi okokból. A vagyon egy része, amelynek lefoglalását kezdeményezték, az ő nevén volt kriptovalutában, annak ellenére, hogy az üzleti ügyekben J. nem vállalt szerepet.

A Westminster bíróság főbírája szerint egyszerű adócsalási ügyről van szó. A bíróságon elhangzott, hogy Andrew Tate nyilvánosan kijelentette, nem fizetett adót. A Sky News szerint egy videójában azt mondta: „Amikor Angliában éltem, nem voltam hajlandó adót fizetni.” Az ügyvédek szerint Tate álláspontja az volt, hogy

„ignorálni kell, és egyszer úgyis elmúlik.”

Andrew Tate az ítéletet összehangolt támadásnak nevezte, aminek semmi köze az igazságszolgáltatáshoz. Szinte minden közösségimédia-platform letiltotta az influenszert, elsősorban a nőgyűlölő megjegyzései miatt. Tavaly júniusban a román hatóságok nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel is megvádolták, az ügy még nem zárult le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!