Mégsem lesz Capa-emlékhely az emblematikus madridi házban, Franco személye máig megosztó

A Guardian ír arról, hogy Madrid jobboldali városvezetése egyelőre jegeli azt a korábbi tervet, hogy Robert Capa magyar származású világhírű amerikai fotós híres polgárháborús fotójának helyszínén múzeumot alakítson ki. Robert Capa legendás fényképe 1936-ban egy olyan pillanatot örökített meg, amikor a spanyol polgárháború első napjaiban gyerekek játszanak egy fasiszta bombatámadás által megrongált épület előtt.

A Vallecas munkásnegyedben, a Calle Peironcely 10. egyszerű épülete erősen megrongálódott, a homlokzata leszakadt, az utcát pedig törmelék borította, miután a Francisco Franco tábornok puccsát segítő német és olasz bombázók egyike eltalálta az épületet. Mindez nem nagyon zavarja a járdán mosolyogva ülő gyerekeket és a nőt, aki vigyáz rájuk. Értékelői szerint Capa remekül kapta el a reményt jelentő emberi pillanatot a borzalmak közepette.

Az elmúlt években a Fundación Anastasio de Gracia által támogatott Save Peironcely 10 azért küzdött, hogy a város őrizze meg az épületet, és alakítson ki ott egy emlékhelyet. 2018-ban, az akkor még baloldali madridi városvezetés támogatta az ötletet, 500 ezer euróért kisajátította az ingatlant, és elköltöztette bérlőit. A terv valóban az volt, hogy a helyszínt emlékközponttá alakítják, ugyanakkor jelenleg a várost a konzervatív Néppárt (PP) irányítja, és az új vezetésnek mások az elképzelései. Mint jelezték,

az épület jövőbeni használatáról addig nem születik döntés, amíg fel nem újítják.

Ez a bejelentés természetesen megdöbbentette azokat, akik éveken át oly keményen küzdöttek az épület megmentéséért.

A Peironcely ház nem az egyetlen épület, amely körül politikai huzavona alakult ki az elmúlt években. Francisco Franco, a falangista diktátor ugyan 1975-ig vaskézzel vezette rendkívül antidemokratikus Spanyolországát, de bőven vannak ma is hívei, akik részben a második világháborúban megőrzött álsemlegességet (Franco Hitlert támogatta, de nem keveredett harcokba), illetve azt emelik ki, hogy Spanyolország is azon államok között vannak, amelyek a nagy antikolonizációs folyamatok során azért megőrizték afrikai érdekeltségeiket, Ceuta, Melilla és a Kanári-szigetek a mai napig Spanyolországhoz tartoznak.

A baloldaliak ugyanakkor azt emelik ki, hogy az embertelen négy évtizedben, vagyis az 1936–39-es polgárháborútól 1975-ig folyamatosan azt érezték, hogy az izolált állam elhanyagolta a gazdaságot, a társadalomban megkülönböztette a győzteseket és a legyőzötteket, nem integrálódott Európához. Igaz, a nyugati hatalmak azért nem voltak rosszban a jobbos diktátorral, és amikor Spanyolország hivatalosan is visszacsatlakozott a világ demokratikusabb részéhez, nagyon gyors fejlődésnek indult.

Mindenesetre 2019-ben a spanyol szocialista kormányt sokat bírálták ellenfelei amiatt, hogy eltávolította Franco maradványait a korábban az Elesettek Völgyeként ismert hatalmas Madridhoz közeli mauzóleumból.

Spanyolország nem dicsőítheti tovább az országot közel négy évtizedig kormányzó fasiszta vezért

– ezzel érvelt a Pedro Sánchez vezette szocialista kormány. A szélsőjobboldaliak ugyanis egyfajta szentélyként tekintettek a hívei által Caudillónak (Vezérnek) nevezett diktátor mauzóleumára, és olykor hatalmas tömegek zarándokoltak a sírhelyhez. Ugyanakkor a döntés valóban megosztotta a spanyolokat, Franco nagyon keményen bánt a függetlenségre törekedőkkel, így a baszkok vagy a katalánok biztosan lelkesen támogatták, hogy ássák már végre ki a szentélyéből a diktátort, ám hasonló okokból egyes kasztíliai nacionalisták, de sok mérsékeltebb jobboldali szavazó is ellenezte azt.

Ha nagyon leegyszerűsítjük a képletet, az FC Barcelona szurkolói biztosan nagyot köpnének Franco emlegetésére, míg a Real Madrid ultrái között már lennének hívei is a vezérnek.