Felrázná az autógyártókat, mesterséges intelligenciával működő üzemeket hozna létre, és a védelmi ipart helyezné fókuszba az új Európai Bizottság

2024. december 3. – 20:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiszivárgott az Ursula von der Leyen által vezetett, nemrég megszavazott új Európai Bizottság első száz napjára szánt akcióterve – írja a dokumentumot megszerző Euronews. Eszerint az ötéves ciklus első időszakában a fókusz a „tiszta” iparágakon és a védelmi iparon lesz, de más szektorokban is fontos lépéseket jelenthetnek be.

A dokumentum szerint az EU fókuszát a „fenntartható technológia és innováció, stratégiai autonómia és a versenyképesség” irányába történő elmozdulásra fogják helyezni. Ennek kulcseleme az úgynevezett Clean Industrial Deal (Tiszta Energia Alku) lesz, amely az előző bizottság által elfogadott Green Deal továbbfejlesztése lenne. Ennek részeként lépéseket tennének az európai energiaárak csökkentése és az ipar szén-dioxid-mentesítése felé.

A dokumentum szerint várható egy, a vegyipart érintő, és egy, az autóipar számára készülő akcióterv, de ezek részletei egyelőre ismeretlenek. Ki akarnak dolgozni egy, az európai védelmi ipar fejlesztéséről szóló programot, valamint egy, a mesterséges intelligenciával működő gyárak létrehozásáról szóló kezdeményezést.

Szintén új programot dolgoznának ki az európai mezőgazdaság fejlesztésére, valamint a kritikus gyógyszerek gyártására – ez utóbbi Várhelyi Olivér magyar biztos feladata lenne. A bizottság szeretne egy kiberbiztonsági tervet az európai kórházak és egészségügyi szolgáltatók védelmére.

Az EB kidolgozna egy közös tervet az orosz földgázról való leválás végrehajtására. Új megközelítést alkalmaznának a menekültügyben is, amelynek részeként új szabályok szerint lehetne majd kitoloncolni a migránsokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!