Néhány óra után feloldották a hadiállapotot Dél-Koreában

2024. december 3. – 20:58

frissítve

Néhány óra után feloldották a hadiállapotot Dél-Koreában
A dél-koreai elnök bejelentése egy szöuli pályaudvar kivetítőjén 2024. december 3-án – Fotó: Kim Soo-hyeon / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Megszavazta Jun Szogjol dél-koreai elnök kabinetje a hadiállapot feloldását röviddel azután, hogy az elnök bejelentette: így tesznek, ha a kabinet határozatképességhez elegendő tagja megérkezik az erről szóló ülésükre. A döntés bejelentése után Jun Szogjol saját pártja is magyarázatot követelt arra, mi szükség volt a hadiállapot kihirdetésének. A párt vezetője elnézést kért a közvéleménytől.

A döntés kihirdetése után az ellenzék Jun Szogjol lemondását követelte. Az ellenzéki Demokrata Párt vezetője szerint Jun Szogjol „nem tudja elkerülni az árulás vádját”, amiért szerinte azonnal le kell mondania.

Jun Szogjol magyar idő szerint kedden este jelentette be, hogy néhány órával a kihirdetése után visszavonja a hadiállapotot. Akkor a következő közleményt adta ki:

„Tegnap este 11-kor azzal a határozott szándékkal hirdettem ki a hadiállapotot, hogy megmentsem az országot attól, hogy az államellenes erők veszélybe sodorják az állam alapvető funkcióit és lerombolják a liberális demokrácia alkotmányos rendjét. Ennek ellenére a Nemzetgyűlés követelésére visszavontam azokat a csapatokat, amelyeket a hadiállapot kihirdetése miatt rendeltek ki. Elfogadom a Nemzetgyűlés hadiállapot felfüggesztéséről szóló követelését. Elfogadom a követelésüket, és egy kabinetülésen feloldom a hadiállapotot.

Azonnal összehívtam egy kabinetülést, de a korai óra miatt nem volt meg a döntéshozatalhoz szükséges határozatképesség. Amint megérkeznek, feloldom a hadiállapotot.

Arra kérem a Nemzetgyűlést, hogy azonnal hagyja abba az állam működésének megbénítására irányuló vakmerő cselekedeteket, amelyeket az ismételt vádemelések, a törvényhozási manipuláció és költségvetési manipuláció révén követnek el.”

Ahogy korábban írtuk: hadiállapotot hirdetett helyi idő szerint kedd este Jun Szogjol dél-koreai elnök. Közlése szerint erre azért van szükség, hogy megakadályozzák az „Észak-Korea barát erőket” abban, hogy elvegyék a dél-koreaiak szabadságát. A lépést azután tette, hogy a parlamentben többségben lévő ellenzéki Demokratikus Összefogás Pártja eljárást indított magas rangú ügyészek ellen, valamint elutasította a költségvetési törvényt.

Az elnöki bejelentés után a védelmi miniszter tanácskozásra hívta a hadsereg parancsnokait, és hadsereg magas szintű készültségét rendelte el – jelentette a dél-koreai sajtó. Ez az első alkalom 1980 óta, hogy Dél-Koreában hadiállapotot vezetnek be – emlékeztetett a Reuters.

Han Donghun, a hatalmon lévő Polgári Erő Pártjának elnöke „hibásnak” nevezte az elnök döntését a hadiállapot bevezetéséről, és közölte, hogy az emberekkel összefogásban megállítják az elnököt – írta a Korea Herald. Az ellenzéki Demokratikus Összefogás Pártja vezetője alkotmányellenesnek nevezte az elnök döntését, és összehívta a parlamentet. Emellett arra szólították fel az embereket, hogy gyűljenek össze a parlament épületénél.

A dél-koreai elnök a döntésről szóló bejelentésében közölte, hogy lépés célja „az Észak-Korea barát erők eltörlése”, valamint az alkotmányos szabadság védelme, és „az emberek szabadságának és biztonságának garantálása”. Jun szerint „az észak-koreai kommunista erők jelentette veszély elleni védekezés”, valamint „államellenes elemek kigyomlálása” miatt kellett bevezetni a hadiállapotot.

Jun hozzátette, hogy a hadiállapot bevezetése „néhány kényelmetlenséget fog okozni a jó polgárok életében”, de igyekeznek azt a minimálisra szorítani. Azt nem közölte, hogy a lépés pontosan milyen intézkedések bevezetésével fog járni.

Népszerűtlen elnök lépése

Még korai bármit kijelenteni, de akár belpolitikai okok is állhatnak Jun elnök döntése mögött. A BBC ugyanis emlékeztet, Jun béna kacsa az államfői székben, nem nagyon tudja a javaslatait átnyomni az ellenzék által uralt törvényhozáson. Az előző parlamenti választást nagy fölénnyel megnyerő ellenzéki pártok javaslatait azonban rendre megvétózza, így patthelyzet alakult ki az országban. A héten a kormánypárt által beterjesztett költségvetést sem tudták elfogadni.

Jun körül több botrány is kipattant az elmúlt években, többségében a feleségével összefüggésben, akit korrupcióval és befolyással üzérkedéssel is gyanúsítottak. Az ellenzék különleges vizsgálatot is követel az ügyeiben, valamint alkotmányos felelősségre vonási eljárást kezdeményezett a kormányzati számvevőszék vezetője ellen, mivel nem volt hajlandó kivizsgálni a first lady ügyeit.

Washington követi az eseményeket

A Fehér Ház kapcsolatban áll a dél-koreai kormánnyal, és közelről figyeli az eseményeket – mondta a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek a Nemzetbiztonsági Bizottság szóvivője. Az Egyesült Államok több mint 28 ezer katonát állomásoztat Dél-Korea és Észak-Korea határán. A helyi amerikai katonai parancsnokság szóvivője nem válaszolt több telefonos megkeresésére sem – írta a Reuters.

A CNN beszámolója szerint nagyon úgy tűnik, hogy az események teljes meglepetésként érték a Fehér Házat, amire az is utal, hogy a jelenleg Angolában tartózkodó Joe Biden amerikai elnök még nem szólalt meg azzal kapcsolatban. Több órával a hadiállapot kihirdetése után Kurt M Campbell külügyminiszter-helyettes volt a legmagasabb rangú kormányzati tisztségviselő, aki megszólalt, közölve, hogy az Egyesült Államok azt reméli és várja, hogy „bármilyen politikai vitát békésen, és jogállamiság tiszteletben tartásával oldanak meg” – jelentette az Al-Dzsazíra.

A hadiállapot bevezetésére zuhanni kezdett a dél-koreai deviza, valamint a dél-koreai részvények értéke, ahogy a piac pánikba esett – írta a Herald. A lap cikke szerint azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a tőzsde ki fog-e nyitni szerdán.

Meglepte az embereket

Szöul utcáin egyelőre nem lehet látni katonákat – mondta el a BBC-nek a dél-koreai fővárosból John Nilsson-Wright, a Cambridge Egyetem docense, nem sokkal az elnök bejelentése után. Elmondta, hogy a helyiek teljesen döbbenten állnak az elnök bejelentése előtt, és „az utcák teljesen normálisnak tűnnek”. Hozzátette, hogy beszélt egy rendőrrel, aki azt mondta neki, hogy teljesen értetlenül áll az események előtt.

A Korea Herald beszámolója szerint az emberek értetlenkedve fogadták a hírt, és nem értik, hogy arra pontosan miért is volt szükség, és az hogyan fogja befolyásolni az életüket. A lap cikke szerint visszatérő kérdés a közösségi oldalakon, hogy „holnap menjek-e be dolgozni”, és „minden le van-e zárva”. A zavart csak fokozta, hogy a kormányzati tisztségviselők sem tisztázták, hogy pontosan mi is történik.

Az Al-Dzsazíra szöuli tudósítója, Eunice Kim közölte, hogy „sokkban vagyunk a fejleményektől”, és mindenki azt próbálja kideríteni, hogy az mit jelent a mindennapi életben.

Mike Valerio, a CNN szöuli tudósítója elmondta, hogy a dél-koreai fővárosban az emberek a családtagjaikhoz sietnek. „Az utcákon a rokonaikhoz futó embereket lehet látni, hogy velük legyenek, és kitalálják, hogy mit tegyenek” – mondta Valerio. Hozzátette, hogy ez sokaknak teljesen példátlan helyzet. Hozzátette, hogy a rendőrök azt mondják az embereknek, hogy külön parancs nélkül is letartóztathatják őket. Ő is megerősítette, hogy a dél-koreaiakat teljesen meglepte a népszerűtlen elnök lépése, és senki sem tudja, hogy mi fog történni, és ez mint jelent a dél-koreai demokráciára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!