A Kurszkba vezényelt észak-koreai katonák taktikai és drónelhárítási képzést kapnak
2024. november 20. – 09:32
frissítve
Az Oroszországba vezényelt észak-koreai katonákat a moszkvai légideszant-erőkhöz, illetve a tengerészgyalogsághoz vezényelték, egy részük már részt is vesz a harcokban, írja a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Ügynökségre (NIS) hivatkozva az MTI.
Az észak-koreai csapatokat még október végén vezényelték Kurszkba. Az orosz légideszant-dandároknál, illetve a tengerészgyalogságnál sokan taktikai és drónelhárítási képzést kapnak, míg mások már harcolnak. Az ügynökség azt is megerősítette, hogy Észak-Korea nagy hatótávolságú tüzérségi eszközöket exportál Oroszországba, köztük 170 mm-es önjáró lövegeket és 240 mm-es rakéta-sorozatvetőket. Korábban olyan jelentések jelentek meg, hogy Észak-Korea tüzérségi lövedékeket és rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat szállított Oroszországba.
Az Egyesült Államok Kijevben működő nagykövetsége azt közölte, hogy a szerdai napon zárva tartanak, miután információkat kaptak egy „lehetséges jelentősebb légitámadásról”, írja a CNN. A nagykövetség a honlapján megjelentetett tájékoztatója szerint arra kérték az alkalmazottjaikat, hogy álljanak készenlétben, ha légiriadó esetén menedékbe kell vonulniuk.
Szerda délre már Olaszország, Spanyolország és Görögország is bejelentette, hogy követik az Egyesült Államok példáját, és ők is bezárják az ukrán fővárosban található nagykövetségüket.
Kijevben az éjszaka folyamán több alkalommal, majd szerda reggel is két és fél órán át szóltak a légiriadó szirénái. A CNN Kijevben tartózkodó stábja szerint drónok és aktivált légvédelmi berendezések hangját lehetett hallani az egész fővárosban, beleértve a városközpontot is. Kijevet szeptember eleje óta szinte naponta érik csapások, sokan a metróhálózatban húzódnak meg.
A Biden-kormányzat vasárnap adott engedélyt arra, hogy Ukrajna nagy hatótávolságú amerikai fegyvert is bevethet orosz területeken. Az ukrán védelmi erőktől származó információk szerint az ukrán csapatok kedden csapást mértek egy orosz katonai bázisra a Brjanszki régióban, az ukrán határtól 130 kilométerre fekvő Karancsev városnál, és több forrás szerint az ukrán csapatok már az Egyesült Államok által szállított ATACMS rakétákat is bevetették. Az orosz vezérkar szerint az orosz légvédelem személyzete öt lövedéket lelőtt, egy másikat pedig megrongált, de a rakéták darabjai a katonai bázis műszaki területére hullottak, és tüzet okoztak. A támadást 12 másodlagos robbanás és detonáció követte a támadás területén.
A brit Telegraph értesülései szerint az ukrán légierő időközben egy másik, nagy hatótávolságú nyugati fegyvert, a Storm Shadow cirkálórakétát is bevetette Oroszország kurszki területén. Úgy tudják, a rakéta repeszeit Marino valu közelében találták meg szerdán. A Storm Shadow, illetve francia verziójában SCALP rakétákat a brit és a francia kormány adta Ukrajnának. Oroszországi célpontok elleni bevetésüket Biden kormányának döntése után engedélyezték.
Közben Orbán Viktor szerda reggel Budapesten összehívta a védelmi tanácsot, a miniszterelnök a Facebook-posztjában azt írta: „A háború a legveszélyesebb szakaszába lépett”.