A háború eddigi legnagyobb dróntámadását intézték Moszkva ellen az ukránok

2024. november 10. – 12:21

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább egy ember megsérült, és három moszkvai reptérről is át kellett irányítani a repülőjáratokat, miután Ukrajna vasárnap a 2022 februárja óta tartó háború legnagyobb dróntámadását intézte az orosz főváros ellen. Az oroszok közlése szerint a légvédelem ezeket, és a más régiókra kilőtt drónokat is lelőtte – írja a Reuters.

Az ukránok 34 drónt lőttek ki Moszkvára, és 36-ot más nyugati régiókra. Az orosz védelmi minisztérium terrortámadási kísérletnek nevezte a műveletet, amelyet közlésük szerint sikeresen meghiúsítottak. A légiközlekedésért felelős szövetségi ügynökség domogyedovói, a seremetyjevói és a zsukovszkiji reptérről is átirányított összesen legalább 36 járatot, de azóta már zavartalan a légiközlekedés.

Ukrajna a brjanszki régió ellen is támadást intézett, itt egy fegyverraktár volt a célpontjuk. Az oroszok konkrétan itt 14 drónt lőttek le a hivatalos közlés szerint. Oroszország szintén rekordszámú drónt indított az éjjel, az ukránok szerint 145 drónt lőttek ki, és ebből 62-t lőtt le a légvédelem.

Az oroszok egyébként az utóbbi időben komoly eredményeket értek el a fronton, ami Donald Trump megválasztásával együtt meghatározhatja a háború kimenetelét. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a napokban azt nyilatkozta, Oroszország kész tárgyalni Trumppal az ukrajnai helyzet rendezéséről, de a különleges katonai művelet céljai változatlanok maradnak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!