A brexit egyik atyja is Trump mellett tette le voksát
2024. november 5. – 11:07
„Mentsétek meg magatokat. Szavazzatok Donald Trumpra” – ezzel a kijelentésnek álcázott felszólítással élt Nigel Farage, a brexit egyik atyja, a brit konzervatívoktól jobbra álló politikus a RealClearWorld oldalán megjelent írásában. Hazai példával nyit, miszerint megbánták már a választók, hogy hatalomba szavazták a mostani, Keir Starmer vezette munkáspárti brit kormányt. Farage szerint azóta emelkednek az adók, terjed a bűnözés, jönnek a migránsok. Farage állítja, az amerikai demokraták és a brit Munkáspárt közeli szövetségesek, az utóbbi emberei segítették is a demokrata kampányt. És ha Kamala Harris hatalomra kerül, úgy fog kormányozni, mint „Starmer és bandája”.
Az egykori Brexit Párt, most Reform Párt vezetője azt is írta, ha valaki adóemelést, a diverzitás és egyenlőség (oktatás)politikába emelését és Amerika külföldi kiröhögését akarja, szavazzon a demokratákra. Bár hozzáteszi, akkor létrejönne egy „transzatlanti, globalista-baloldali szövetség Westminster és Washington között”. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök, Hszi Csinping kínai elnök és Ali Hamenej iráni ajatollaj is örülnének Harris győzelmének, majd a nagy cégek elleni fejtegetésbe kezd (ami azért is furcsa, mert egy vállalatcsoport volt vezetője a másik oldal jelöltje, aki csökkentené a nagy cégek adóit). Trump szerinte lenyűgöző munkát végzett azzal, hogy Elon Muskot és Robert F. Kennedyt a közelébe vonta. Végül azzal zárja fejtegetését, hogy Amerika nem engedhet meg még négy év demokrata kormányt magának, ahogy Nagy-Britannia megengedett ötöt a Munkáspártnak. Ezért kell Trumpra voksolni.