Washington és Berlin szerint Oroszország megpróbált beavatkozni a moldovai elnökválasztásba
2024. november 4. – 20:37
Joe Biden amerikai elnök és Annalena Baerbock német külügyminiszter szerint Oroszország megpróbált beavatkozni a moldovai elnökválasztásba – írja az MTI.
Az elnökválasztáson az ország Moszkvától való eltávolodását és Európai Unióhoz való csatlakozását pártoló jelenlegi elnök, Maia Sandu és az ország volt főügyésze, az Oroszországgal szorosabb kapcsolatra törekvő Alexandr Stoianoglo versengett egymással. Az elnökválasztást Maia Sandu jelenlegi államfő nyerte. Sandu a voksok 55,33 százalékát kapta meg, míg Stoianoglo 44,67 százalékot szerzett.
A választás második fordulóját vasárnap azért kellett megtartani, mert a két héttel ezelőtti első fordulóban a jelöltek egyike sem szerezte meg a voksok legalább felét. Az első fordulóban Sandu végzett az élen, Stoianglo a második lett, akkor pont Oroszország beszélt csalásról. Moldova vasárnap bejelentette, hogy vizsgálatot indít, amiért moldovai állampolgárságú szavazókat szállíthattak szervezetten Oroszországból.
Baerbock szerint Moldovában „a többség határozottan folytatni akarja az Európai Unió felé vezető utat”. Szerinte a szavazók megvesztegetése, a választások előestéjén történt manipulációk és a szavazóhelyiségek elleni bombafenyegetések „az európai demokrácia szívét vették célba”.
A Fehér Ház által kiadott közleményben Joe Biden azt hangsúlyozta, hogy a moldovaiak Sandu elnöknek a biztonságos, virágzó és demokratikus Moldováról alkotott jövőképe mellett szavaztak. Szerinte „Oroszország hónapokig igyekezett aláásni Moldova demokratikus intézményeit és választási folyamatait, de kudarcot vallott”.