Másfél év letöltendőt kapott Tommy Robinson brit szélsőjobboldali megmondóember

2024. október 28. – 15:54

Másfél év letöltendőt kapott Tommy Robinson brit szélsőjobboldali megmondóember
Stephen Yaxley-Lennon, álnéven Tommy Robinson egy londoni bíróság előtt 2024 áprilisában – Fotó: Adrian Dennis / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy brit bíróság 18 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Tommy Robinson, valódi nevén Stephen Yaxley-Lennon szélsőjobboldali aktivistát, miután a vádlott beismerte, hogy 10 pontban nem tett eleget egy 2021-es bírósági felszólításnak – írja a BBC.

Az ügy még 2018-ban kezdődött, amikor megjelent egy videó az interneten arról, hogy a szír Dzsamal Hidzsazit megtámadta egy másik fiatal az iskolájában. Yaxley-Lennon akkor egy saját videóban arról beszélt az akkor egymilliós Facebook-követő-táborának, hogy Hidzsazi egy erőszakos, rosszarcú figura, amiről hamar kiderült, hogy nem igaz. Ugyanezt csinálta az idén augusztusi eset során is.

Ennek ellenére a fiatal és családja több halálos fenyegetést is kapott, és a bíróság három évvel később 100 ezer font kártérítés megfizetésére kötelezte Yaxley-Lennont, mert a fiatal rossz hírnevét keltette. Emellett megtiltotta az influenszernek, hogy tovább terjessze a Hidzsaziról szóló állításait.

Yaxley-Lennon 2023-ban újra elővette a témát, és kiadott egy filmet arról, hogy az állam megpróbálja elhallgattatni. Ezt a videót 47 millióan nézték már meg, még egy bemutatót is tartott több ezer követője előtt a Traffalgar Square-en. Majd másnap elhagyta az országot.

Az ügyészség szerint Yaxley-Lennon a felelősségének teljes tudatában, szándékosan kezdte el újra terjeszteni a téves állításait, majd kitérő lépéseket tett. Emiatt tartja komoly ügynek, valamint azért, mert a film még mindig elérhető az interneten, olyan formában is, ami még mindig Yaxley-Lennon kezében van, tehát annak ellenére nem veszi le, hogy megtehetné.

A szélsőjobboldali megmondóember ügyvédje szerint védence egy újságíró, aki az elvei szerint cselekedett, és aki lelkesen hisz a szólásszabadságban.

„Ez az alperes nem volt sem sunyi, sem becstelen, és nem is a saját hasznára törekedett”

– mondta Sasha Wass védőügyvéd.

Attól tart, hogy mivel Yaxley-Lennon egy megosztó személyiség, lehet, hogy a börtönben megint magánzárkába kerül, mint egy korábbi büntetés során, ami után trauma, pánikrohamok és rémálmok nyomát találták nála.

Az ítéletet hozó bíró szerint senki nem dönthet arról, hogy melyik végzésnek tesz eleget, és melyiknek nem, senki nem áll a törvények felett. Még akkor sem, ha azt gondolják, hogy a végzés szembe megy a saját értékítéletükkel.

„Nincs joguk ahhoz, hogy a saját bíróságuk bírájaként állítsák be magukat. Ha nem így lenne, akkor összeomlana az igazságszolgáltatás és a jogállamiság”

– mondta .

Ha Yaxley-Lennon hajlandó levenni a videókat, amikben az álhíreket állítja, akkor akár négy hónappal is csökkenhet a büntetése, de ennek egyelőre semmi jelét nem adta. A bíró szerint azért, mert az influenszer törvények felett állónak tartja magát.

Ez volt a negyedik ilyen ügy, amiben bíróság elé kellett állnia. Egyszer felfüggesztettet kapott, később pedig fél év letöltendőt. Párhuzamosan egy másik eljárás is folyik Yaxley-Lennon ellen, mert egy terrorelhárítási művelet során egyszer nem volt hajlandó feloldania a telefonját rendőrségi kérésre. A bírósági tárgyalás ebben az ügyben novemberben indul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!