Újabb hiábavaló választás Bulgáriában, a szavazatok ötödét oroszbarát pártok kapták

2024. október 28. – 09:35

Másolás

Vágólapra másolva

A jobbközép GERB nyerte a vasárnapi bulgáriai parlamenti választást, de az egykori testőr, Bojko Boriszov pártja csak a szavazatok 26,08 százalékát szerezte meg. Az országban négy év alatt már a hetedik parlamenti választást kell megrendezni azóta, hogy 2020-ban a GERB által vezetett koalíció belebukott egy korrupciós botrányba.

A szavazatszámlálás hétfő reggeli – 83 százalékos – állása szerint a reformista Folytatjuk a Változást (PP) lett a második 14,76 százalékkal, a harmadik az oroszbarát, EU-ellenes Újjászületés 13,8 százalékkal. Két, a török kisebbséget képviselő párt is 9 százalék körüli eredményt ért el – egyikük egyébként egy, az Egyesült Államok által szankció által sújtott oligarcha, Deljan Pejevszki vezetésével. A szintén oroszbarát Bulgár Szocialista Párt valamivel több mint 8 százalékot ért el, az újonnan alakult populista Micsoda Emberek párt valamivel kevesebb mint 7 százalékot. Valószínűleg 4 százalék körüli eredménnyel bejutott két jobboldali populista erő, a MECH (Kard) és a Velichie (Nagyság) is.

Számítások szerint az összes szavazat 21 százalékát nyíltan oroszbarát pártok kapták.

A politikai apátiát jól mutatja, hogy a választóknak csak a 38 százaléka járult az urnákhoz, ez a szám alig múlja felül az idén júniusi 34,41 százalékos rekordalacsony választási részvételt.

Boriszov hétfőn bejelentette, hogy kész az újbóli kormányalakításra, és az Újjászületést kivéve mindegyik párttal el tudja képzelni a folytatást. Bulgária a krónikus politikai instabilitás miatt egy sor kulcsfontosságú ügyben képtelen előrelépni: nem tudják megvalósítani az uniós források zavartalan beáramlását és elköltését – elsősorban a rogyadozó infrastruktúra helyreállítására. Az ország euróövezeti csatlakozását már kétszer is el kellett halasztani az inflációs kritérium elvétése miatt; a jelenlegi céldátum 2025. január 25.

(Euractiv, Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!