Bűnösnek mondta ki az esküdtszék a floridai nőt, aki bőröndbe csomagolta, majd hagyta meghalni a barátját

2024. október 27. – 22:10

Másolás

Vágólapra másolva

Hirtelen felindulásból elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek az esküdtszék a floridai Sarah Boone-t, aki még négy éve hagyta meghalni a barátját, miután becsomagolta őt egy bőröndbe. Boone-ra másfél órányi tanakodás után mondták ki az ítéletet az esküdtek, ő ártatlannak vallotta magát – írja a Guardian.

Boone-t 2020 februárjában tartóztatták le Jorge Torres halála miatt, az első vallomásában azonban arról beszélt, hogy szerencsétlen baleset történt. Mint mondta, bújócskáztak a férfivel, ekkor jutott eszükbe, hogy vicces lenne, ha belemászna a bőröndbe. Állítása szerint ekkor már volt bennük pár ital, úgyhogy elment aludni, mert azt hitte, a férfi egyedül is ki tud majd szabadulni a bőröndből.

Másnap reggel viszont, mint mondta, Torresnek nem volt semmi nyoma, neki pedig egyből beugrott a bőrönd, amit ki is nyitott, de eddigre a férfi már nem reagált semmire. A nyomozók ugyanakkor a nő telefonján olyan videókat találtak, ahol Torres a nevét kiabálja, és azt mondja, nem kap levegőt, így mégis gyilkossággal vádolták meg. A tárgyalás során Boone már azt mondta, kettejük erőszakos múltja miatt nem tett semmit, mert attól tartott, hogy a férfi bántani fogja, ha kiengedi a bőröndből.

A nő az egyik videóban arról beszélt a férfinek, hogy „igen, ezt csinálod, amikor fojtogatsz”, meg hogy „így érzem magam, mikor megcsalsz”.

A boncolás során az is kiderült, hogy a férfi hátán és nyakán karmolások, a vállán, a koponyáján és a homlokán pedig véraláfutások voltak, az ajka is megdagadt, és egy vágás is volt mellette. Boone a letartóztatása óta amúgy több ügyvédet is elfogyasztott, ezért is húzódott eddig a tárgyalása, ami végül tíz napig tartott. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen büntetésre számíthat, december elején fogják majd elítélni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!