Putyin kebelbarátja szerint eszkalációhoz vezetne, ha Észak-Korea csapatokat küldene az orosz–ukrán háborúba

2024. október 24. – 07:44

Másolás

Vágólapra másolva

Baromságnak nevezte Alekszandr Lukasenko belarusz elnök a BBC riporterének azt a hírt, miszerint Észak-Korea csapatokat küldött, hogy Oroszország oldalán harcoljanak Ukrajnában. Lukasenko a feltörekvő gazdaságok BRICS-csúcstalálkozójának alkalmával találkozott a BBC riporterével.

A Putyinnal évtizedek óta jó viszonyt ápoló Lukasenko azt mondta, hogy „ismerve a jellemét, Putyin soha nem próbálna meg rávenni egy másik országot, hogy vonja be a hadseregét Oroszország ukrajnai különleges műveletébe”. Lukasenko szerint a konfliktus eszkalálódásához vezetne, ha bármelyik ország, akár a belarusz fegyveres erők is a beszállnának a háborúba az oroszok oldalán.

Lukasenko és Putyin a BRICS-találkozón Oroszországban – Fotó: Maxim Shipenkov (Reuters)
Lukasenko és Putyin a BRICS-találkozón Oroszországban – Fotó: Maxim Shipenkov (Reuters)

„Ha még mi is bekapcsolódnánk a háborúba, ez az eszkalációhoz vezető út lenne. Hogy miért? Mert önök, az angolszászok azonnal azt mondanák, hogy egy másik ország is bekapcsolódott az egyik oldalon... így a NATO csapatokat telepítene Ukrajnába” – mondta Lukasenko. Az elnök azt állította a BBC-nek, hogy az oroszok soha nem kérték őt arra, hogy belarusz csapatokat küldjön a frontra.

A BBC ugyanakkor emlékeztette Lukasenkót, hogy Belarusz szerepet játszott Oroszország háborújában, miután 2022 februárjában Oroszország teljes körű ukrajnai invázióját részben belarusz területről indították. „Miért engedte ezt az ország vezetője a Kremlnek?” – kérdezte a riporter, mire az elnök visszakérdezett: „Honnan tudja, hogy engedélyt adtam belarusz terület használatára?”

Amikor a BBC emlékeztette, hogy az oroszok belarusz területet használtak az invázióhoz, Lukasenko azt mondta, hogy akkoriban több ezer orosz katona részvételével gyakorlatot folytattak. És amikor Putyin elkezdte kivonni ezeket a csapatokat onnan, ahol Dél-Belaruszban voltak, egy út mentén, az ukrán határ mentén, akkor egy ponton átirányította a csapatok egy részét Kijevbe. „Biztos vagyok benne, hogy provokálták őket. Putyinon múlik, hogyan vonja vissza a csapatait. Kijeven keresztül. Vagy mehetett volna Minszken keresztül is” – mondta.

„Nem hívta fel Putyint, hogy megkérdezze, mi folyik itt?” – kérdezte a riporter.

„Nem. Nem hívott fel. És én sem hívtam őt. Ezek az ő csapatai, és joga van ahhoz, hogy úgy vonuljon ki velük, ahogy neki tetszik.”

Dél-Korea azt állítja, hogy Észak-Korea már háromezer katonát küldött az ukrajnai háborúba, és várhatóan még ezreket fog odavezényelni. Ez a szám jócskán meghaladja az előzetes becsléseket. A dél-koreai hírszerzés úgy tudja, hogy Észak-Korea összesen tízezer katonát ígért Oroszországnak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban ugyanennyi észak-koreai katonáról beszélt, és kedden arra is felszólította szövetségeseit, hogy reagáljanak az észak-koreai csapatok háborúba történő bevonására. Az amerikaiak is azt állítják, hogy észak-koreaiak segítenek az oroszoknak, erre állítólag bizonyítékaik is vannak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!