50 millió dolláros bírságot kapott az American Airlines, nem bántak megfelelően a kerekesszékes utasokkal

2024. október 23. – 18:19

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai közlekedési minisztérium 50 millió dolláros, vagyis átszámítva több mint 18,5 milliárd forintos bírságot szabott ki az American Airlines légitársaságra, amiért rosszul bánt a kerekesszéket használó utasokkal – írja a The New York Times.

Pete Buttigieg közlekedési miniszter szerint ez a legmagasabb büntetés, amelyet valaha is kiszabtak egy légitársasággal szemben a fogyatékkal élő utasok védelmének megsértése miatt.

A minisztérium a 2019 és 2023 között benyújtott panaszokat vizsgálta ki. Olyan eseteket tártak fel, amikor a légitársaság munkatársai nem nyújtottak megfelelő segítséget a kerekesszékeseknek, és ez időnként sérülésekhez és a kerekesszéket használókkal szembeni méltatlan bánásmódhoz vezetett.

Az egyik repülőtéren a légitársaság alkalmazottai állítólag leejtettek egy utast, miközben átültették a repülőgépen lévő ülésbe. Egy másik utasnak annyira megsérült a kerekesszéke a szállításban, hogy egy hónapig egy törött kerekesszéket kellett használnia.

A légitársaság az 50 millió dolláros bírság felét az államkincstárnak fizeti be, a fennmaradó 25 millió dollárt az utasok kártalanítására, és a kerekesszékes utasok életét könnyítő intézkedésekre költik.

A légitársaság közleményében azt írta, hogy régóta elkötelezett mozgáskorlátozott utasok mellett, és a jövőben is jelentősen szeretnék javítani az utazási élményüket. Kiemelték, hogy 2022 óta több mint húsz százalékkal csökkent az ilyen típusú ügyfélpanaszok száma. A közlekedési minisztérium szerint azonban a légitársaság tavaly százból két esetben nem bánt megfelelően az utasok kerekesszékeivel, ebből a szempontból a legrosszabb amerikai légitársaságok közé tartozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!