Új-Zélandon lesz nagykövet az I. kerület volt fideszes polgármestere

2024. október 22. – 10:33

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Gábor Tamás volt I. kerületi fideszes polgármester Új-Zélandon lesz nagykövet, a wellingtoni magyar nagykövetség vezetését bízzák rá – írja a Hvg.

Nagy Gábor Tamás 2021-ben Litvániában lett konzul. Akkor összeférhetetlenségre hivatkozva lemondott fővárosi képviselői mandátumáról. A Telexnek azt mondta: „16 évnyi országgyűlési képviselőség után kézenfekvőnek tűnt, hogy a közszolgálatban folytassam”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter javaslatára új nagykövetet küld Magyarország a svájci ENSZ/WTO misszió és a stockholmi nagykövetség élére is. A diplomaták áthelyezéséről az Országgyűlés külügyi bizottsága döntött múlt csütörtöki zárt ülésén.

Havasi Zsófia jelenleg New Yorkban, az ENSZ első számú központjában dolgozik tanácsadóként. Ő Svájcban lesz nagykövet a genfi ENSZ, WTO (Kereskedelmi Világszervezet) és más nemzetközi szervezetek melletti állandó képviselet élén.

Palóczi Péter jelenleg a londoni magyar nagykövetséget vezető Kumin Ferenc első beosztottja. Ő Svédországban, a stockholmi magyar nagykövetség vezetője lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!