Szexkereskedelem vádjával letartóztatták az Abercrombie & Fitch volt vezérigazgatóját

2024. október 22. – 18:18

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztatták Mike Jeffriest, az Abercrombie & Fitch volt vezérigazgatóját és két másik személyt, akik ellen szexkereskedelem és államközi prostitúció miatt nyomoznak – írja a New York Times.

Mike Jeffries 1992-ben vette át az akkor éppen hanyatló Abercrombie & Fitchet, és rövid időn belül hatalmas és sikeres ruhavállalattá alakította. Egészen 2014-ig ő is vezette a céget. A letartóztatás azután történt, hogy egy éve a BBC nyomozása után kiderült: a férfi és férje, Matthew Smith kerítőkön keresztül szervezett be férfiakat az orgiáikra, amelyeket otthonukban és a világ legkülönbözőbb pontjain tartottak.

A férfiak különböző történeteket meséltek el, de ezek elég hasonló mintákat mutattak, így:

  • eredetileg nem orgiára hívták őket, hanem fotózásra, és ott közölték velük, hogy a szereplésük feltétele a szex;
  • vagy előre közölték, hogy szexuális jellegű program lesz, de azt nem, hogy pontosan miket várnak majd el tőlük;
  • volt, akit állítása szerint a két idős férfi meghívott a házukba, majd bedrogozott, és úgy vett rá a szexre;
  • a férfiakkal mind titoktartási szerződést írattak alá, amelyet nem tudtak elolvasni, és nem is kaptak saját példányt;
  • és végül mindannyian kaptak valamennyi pénzt a megvalósuló szexuális aktusok után.

A férfiak tehát nem állítják egyértelműen, hogy megerőszakolták volna őket. Azt viszont igen, hogy egy nagyon jól kitalált rendszeren keresztül szervezték be őket a szexre, és hogy modellkarrierrel kecsegtették őket, ha belemennek az aktusokba.

Jeffriest és társát, Matthew Smitht kedd reggel tartóztatták le Floridában, és várhatóan még kedden megjelennek a West Palm Beach-i szövetségi bíróságon. Egy harmadik személyt, James Jacobsont szintén letartóztattak kedden az üggyel kapcsolatban. Az ügyészség, az FBI és a New York-i rendőrség várhatóan kedd délutáni sajtótájékoztatóján közöl további információkat az ügyről.

Az Abercrombie korábban azt mondta, hogy a vállalat „megdöbbenéssel és undorral” fogadta a korábbi vezetője ellen felhozott vádakat. A cég tavaly egy külső ügyvédi irodát bízott meg a vádak kivizsgálásával. Brian Bieber, Jeffries ügyvédje nem kívánt nyilatkozni a vádakról, de azt mondta, hogy Jeffries jogi csapata részletesen reagálni kíván a bíróságon. Brittany Henderson, az Abercrombie és Jeffries ellen indított csoportos perben a felpereseket képviselő ügyvédi iroda partnere szerint a letartóztatások „monumentálisak a feltörekvő férfi modellek számára, akiket ezek a személyek áldozattá tettek”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!