„Ez a strand a miénk!” – Tízezrek tüntettek a Kanári-szigeteken a turisták ellen

2024. október 20. – 21:33

„Ez a strand a miénk!” – Tízezrek tüntettek a Kanári-szigeteken a turisták ellen
Egy nő tüntet a Gran Canaria szigetén 2024. október 20-án – Fotó: Borja Suarez / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap mintegy 30 ezer ember vonult utcára a Kanári-szigetek különböző városaiban és településein a túlzott turizmus ellen tüntetve, írja a Euronews. „A Kanári-szigeteknek van határa!” jelszóval a lakosok egyszerre tüntettek Gran Canarián, Tenerifén, La Palmán, Fuerteventurán, Lanzarotén és El Hierrón, a szigetek turisztikai modelljének megváltoztatását követelve. A Kanári-szigeteken fél éve is zajlott egy több ezres tüntetéssorozat, amit a fenntarthatatlan turizmus miatt tartottak. A tavaszi tüntetéseket környezetvédelmi csoportok, például a Greenpeace és a WWF is támogatták.

A Reuters azt írja, a vasárnapi tüntetésen Tenerife egyik strandján is megjelentek a tüntetők, és skandálni kezdtek az ott napozó turistáknak („Ez a strand a miénk!”). A spanyol kormány kevesebbre becsülte a tüntetők számát, mint a Euronews, szerintük körülbelül nyolcezer ember vett részt a tüntetéseken.

2023-ban a szigetcsoportra több mint 16 millió turista látogatott el, a becslések alapján 2024-ben ez a szám még magasabb lehet. A turisták több mint 20 milliárd eurót költöttek el itt 2023-ban, és a tiltakozók is elismerik, hogy a turizmus létfontosságú a munkahelyteremtés szempontjából – ugyanakkor komoly konfliktusokhoz vezet, hogy ezek a munkák gyakran nem fizetnek jól, illetve az is, hogy sok az olyan ingatlantulajdonos a szigeten, akik nem laknak ott állandóan. Így a lakások ára és bérlése egyaránt szinte megfizethetetlen a helyiek számára. Sokan elégedetlenek az életkörülményeikkel, a munkalehetőségeikkel, ami összefüggésben van a túl sok turista kiszolgálásával.

Idén nyáron rekordszámú, 21,8 millió külföldi látogatót regisztrált Spanyolország annak ellenére, hogy a helyiek országszerte, a Kanári-szigetek mellett például Barcelonában és Málagán is tüntettek a turizmus ellen. A közel 22 millió látogató 7,3 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest – közölték a spanyol illetékesek. A túlzott turizmus ellen több európai város (például Velence, Amszterdam és Barcelona) is próbálja felvenni a versenyt, többek között napijegyes rendszerrel, extraadókkal, hotelstoppal és újramárkázással.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!