190 hadifoglyot engedtek szabadon ukrán és orosz börtönökből

2024. október 19. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy pénteken 95 után ukrán hadifoglyot engedtek szabadon cserébe 95 orosz fogságba esett katonáért – írja a Deutsche Welle.

Ukrajna egyelőre még nem tette nyilvánossá, hogy pontosan hány foglyot engedett szabadon. A minisztérium arról is beszámolt, hogy az orosz katonákat Belaruszba küldték egészségügyi kivizsgálásra.

A fogolycsere hírét Volodimir Zelenszkij is megerősítette, az ukrán elnök szerint ukrán zászlót viselő férfiak érkeztek Ukrajnába, az otthonukba. Zelenszkij azt mondta, a kiszabadult ukrán katonák különböző frontokon harcoltak, van köztük olyan is, aki 2022-ben közel három hónapon át védte Mariupol kikötővárosát.

A Deustche Welle szerint fogolycserére legutóbb szeptemberben került sor, akkor 206 katona szabadult ki összesen az ukrán és orosz börtönökből.

Hadititok, hogy mennyi orosz hadifogoly van Ukrajnában, de az ukrán fél arra időnként lehetőséget ad, hogy a sajtó megmutathassa, milyen az élet egy hadifogolytáborban. Telexes kollégáink egy nyugat-ukrajnai táborban jártak, ahol a foglyokkal is beszélhettek arról, hogyan és miért kerültek a hadseregbe, mit gondolnak a Vlagyimir Putyin által indított háborúról, Ukrajnáról és Putyin 25 éve tartó hatalmáról. Volt, aki azért állt szóba velük, mert olyan nagyra tartja Orbán Viktort, mint az orosz, a belarusz vagy a török elnököt. A helyszínen készült riport itt elérhető.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!