Szigorítaná Fico kormánya a nyelvtörvényt, bírságolna azokon a magyarlakta településeken, ahol az államnyelv helyett a magyart használják

2024. október 18. – 07:22

Másolás

Vágólapra másolva

Szigorítaná a szlovák nyelvtörvényt Robert Fico kormánya – írja a Népszava. A szigorítást a szélsőjobboldali kulturális miniszter Martina Šimkovičová kezdeményezte, aki szerint a szigorítás nem a magyar kisebbség ellen irányul. Miközben az indoklásban lényegében az szerepel, hogy megbírságolnák azokat a magyar többségű településeket, ahol szlovákok nem vagy igen kis számban élnek, ezért a helyhatósági tájékoztatásokat is magyarul írják ki, esetleg nagyobb betűméretben, ráadásul a földrajzi nevek is magyarul szerepelnek.

„Képtelenség a szlovák kulturális minisztérium által kidolgozott nyelvtörvény-módosítás, a magyar kisebbség ellen irányul, és az 1990-es évekbe rántja vissza Szlovákiát. Ez a nacionalizmussal átitatott törvény sokszor korlátozta, és ma is korlátozza az ország lakosainak ahhoz fűződő jogait, hogy az anyanyelvükön, szabadon terjesszék és kapják az információkat, és a vállalkozás szabadságát is akadályozza” – fejtette ki véleményét a szlovák liberális párt, a Szabadság Szolidaritás (Sas) szerdai sajtótájékoztatóján, amin a szigorítás ellen tiltakoztak.

A Népszava azt írja, már egy hete napvilágot látott a hír, miszerint a szlovák kulturális minisztérium „az államnyelv státuszának megszilárdítása, a hatékony állami felügyelet garantálása” érdekében szigorítaná a nyelvtörvényt.

A magyar kormány oldaláról egyelőre csak a külügyminiszter szólalt meg az ügyben, Szijjártó Péter csütörtökön azt mondta, „a magyar kormány szorosan figyelemmel követi a szlovákiai nyelvtörvény esetleges módosítását, és azt a világos elvárást támasztja, hogy ne legyen semmifajta visszalépés a kisebbségi jogok terén”. Szijjártó szerint a pozsonyi magyar nagykövet már egyeztetett a pozsonyi kormány kisebbségi ügyekkel foglalkozó biztosával.

Csakhogy a módosítás ellen a kisebbségi biztos semmit sem tud tenni, ha azt a parlament megszavazza – teszi hozzá a Népszava.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!