Elsüllyedt egy migránsokat szállító hajó a La Manche csatornán, egy csecsemő meghalt

2024. október 18. – 12:38

Másolás

Vágólapra másolva

65 migráns volt azon a hajón, ami csütörtök este elsüllyedt az észak-franciaországi Wissant partjainál, miközben próbált átkelni a La Manche csatornán – írja a BBC a francia hatóságok információi alapján.

A helyszínre érkező mentőcsapatok több embert a vízből húztak ki, az utasok között volt egy csecsemő is, akire szintén a vízben találtak rá, már eszméletlen állapotban. A hatóságok később halottá nyilvánították a gyereket. A haláleset miatt az illetékes ügyészség vizsgálatot indított.

A lap azt írja, 2024-ben eddig 53 ember vesztette életét a La Manche csatornán. A csónakok most ötven vagy annál több ember szállítanak, jóval többet, mint az elmúlt években, és az utasok közül sokan nem viselnek mentőmellényt.

Szeptember 3-án 12 ember halt meg miután egy hajó elsüllyedt a francia partoknál több tucat emberrel. Az áldozatok között volt hat gyermek és egy terhes nő is. Október elején pedig négy ember halt meg – köztük egy kétéves kisfiú is – mivel az információk szerint halálra tapostak a hajókon.

Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette, hogy „teljes mértékben eltökélt” abban a küzdelemben, amit az embercsempész bandák ellen vívnak. A brit belügyminisztérium adatai szerint az év eleje óta több mint 26 000 migráns érkezett hajóval Nagy-Britanniába.

A migráció olyan politikailag terhelt téma, hogy a legalapvetőbb kifejezések is felzúdulást, vagy félreértést kelthetnek. Ebben a cikkünkben röviden összefoglaltuk, hogy melyik szót miért használjuk a Telexen, hogy félreértések nélkül olvashassa a tartalmainkat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!