Kanada és India kölcsönösen kiutasított több diplomatát egy tavalyi gyilkosság miatt

2024. október 15. – 05:33

Másolás

Vágólapra másolva

Kanada hat indiai diplomatát utasított ki az országból, amire válaszul India is kiutasított hat kanadai diplomatát annak a szikh szeparatista vezetőnek a meggyilkolása miatt, ami komoly diplomáciai konfliktust váltott ki Kanada és India között – írja a BBC.

A kanadai állampolgárságú Hardeep Singh Nijjart 2020-ban nyilvánították terroristának Indiában. A férfit két álarcos fegyveres lőtte le az autójában egy szikh templom előtt 2023. június 18-án a kanadai Brit Kolumbiában. A rendőrség szerint mind a három gyanúsított évek óta Kanadában él, a nyomozás pedig többek között az „indiai kormánnyal való kapcsolatok” ügyében folyt.

Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke hétfő délután élő televíziós adásban mondta el, hogy India „alapvető hibát” követett el, amikor támogatta a Kanadában történt bűncselekményeket. Justin Trudeau szerint a rendőrség hiteles bizonyítékok alapján állítja, hogy az indiai ügynökök közvetlenül részt vettek Hardeep Singh Nijjar meggyilkolásában.

A kanadai rendőrség szerint „az országunk közbiztonságát fenyegető jelentős veszély miatt” kellett nyilvánosságra hozni a nyomozás részleteit.

India visszautasította a vádakat, és azzal vádolta Trudeau-t, hogy politikai haszonszerzés céljából a kanadai szikh közösséget szolgálja.

Tavaly ősszel süllyedtek mélypontra a diplomáciai kapcsolatok Kanada és India között, miután Justin Trudeau kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy a kanadai hírszerzés vizsgálja, hogy „az indiai kormány ügynökei” részt vettek-e a gyilkosságban.

A khalisztáni mozgalom – ami az anyaországtól elszakadva önálló államot hozna létre a szikh vallás híveinek – az 1980-as években volt a legerősebb, amikor a szikh többségű indiai Pandzsáb államban erőszakos lázadás tört ki. A lázadást leverték, Indiában ma már nem számít jelentős mozgalomnak, de a Kanadában, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban élő szikh diaszpóra körében a mai napig népszerűnek számít.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!