Egy rendezvényen rosszul lett, majd meghalt Alex Salmond, Skócia első függetlenségpárti miniszterelnöke
2024. október 13. – 08:16
Meghalt Alex Salmond, Skócia első függetlenségpárti miniszterelnöke. A 69 éves politikus egy észak-macedóniai nemzetközi rendezvényen szólalt fel, amikor rosszul lett, és nem sokkal később elhunyt. Halálának pontos oka egyelőre nem ismert, írja az MTI.
Alex Salmond 1990 és 2000, majd 2004 és 2014 között a Skót Nemzeti Párt (SNP) elnöke volt, és 2007-től 2014-ig Skócia miniszterelnöke. Az SNP elsődleges célja Skócia függetlenné válása és újbóli csatlakozása az Európai Unióhoz önálló tagországként. Salmond kormányzása idején, 2014 szeptemberében népszavazást tartottak Skócia függetlenné válásáról, ám az elszakadást ellenzők kerültek 55 százalékos többségbe.
Salmond politikai pályafutása során végig a skót függetlenségért kampányolt. Azt képviselte ugyanakkor, hogy Skócia független országként is megtartaná a brit uralkodót államfőjeként, a fontot fizetőeszközeként, és nem vezetne be útlevél-ellenőrzést az angol-skót határon. Az SNP szempontjából sikertelen 2014-es népszavazás után távozott a párt és a skót kormány éléről, később pedig súlyos konfliktusba is keveredett az SNP-vel és közvetlen hivatali utódjával, Nicola Sturgeonnel.
2018-ban büntetőeljárás indult Salmond ellen nemi erőszak kísérlete és más szexuális bűncselekmények vádjával, és 2019 januárjában őrizetbe is vették. A volt miniszterelnök tagadta a terhére rótt szexuális bűncselekmények elkövetését, és jogi eljárást indított a skót kormány ellen az ügy kezelése miatt. A szexuális bűncselekmények gyanújával indult büntetőeljárásban az összes vádpont alól felmentették, és az edinburghi fellebbviteli bíróság kimondta azt is, hogy a skót kormány hibákat és törvénysértéseket követett el a volt miniszterelnök magatartásának feltárására indított vizsgálat során.
Salmond 2021-ben a nem sokkal korábban alapított, szintén függetlenségre törekvő Alba Párt vezetője lett, a szerveződés jelöltjei azonban eddig egyetlen választáson sem jutottak parlamenti mandátumhoz.
Keir Starmer brit miniszterelnök szombat este úgy fogalmazott, hogy Alex Salmond a skót és brit politika „monumentális alakja volt”, és tartós politikai örökséget hagyott maga után. Starmer szerint Salmond skót miniszterelnökként rendkívül nagy gondot fordított Skócia történelmi és kulturális örökségének megőrzésére és az általa képviselt választók érdekeinek védelmére.