Három napig élelem és felszerelés nélkül maradt két hegymászó a Himaláján, végül helikopterrel mentették meg őket

2024. október 6. – 20:45

Másolás

Vágólapra másolva

Három nap után találtak rá egy brit és egy amerikai hegymászóra a Himalájában. Fay Manners és Michelle Dvorak csütörtökön küldött segélykérő üzenetet, amikor Észak-Indiában a Chaukhamba csúcsára másztak. A hegymászó páros egy sziklaomlás miatt elveszítette a sátrát és felszerelését is – írja a Guardian.

Végül a két hegymászót vasárnap találták meg 6 ezer méteres magasságban. A 80 órás mentőakcióban az indiai légierőt és katonaságot bevetették, Mannert és Dvorakot végül helikopterrel szállították el. A mentést nehezítette, hogy a rossz időjárási körülmények az akciót két napra felfüggesztették. Az indai mentőakció szóvivője szerint végül már mindkét hegymászó biztonságban van, de rendkívül kimerültek, Manners azóta már az Instagramján is bejelentkezett.

A mentésben egy francia csapat is segédkezett, a francia hegymászókkal közösen olyan magasságig hozták le a két teljesen kimerült hegymászót, ahonnan a helikopter már el tudta őket szállítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!