23 év letöltendőt adtak a pozsonyi szakácsnak, aki brutálisan végzett élettársával
2024. október 4. – 16:50
Nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak élettársával, ami után összevesztek, a 47 éves férfi pedig dührohamot kapott, megragadta barátnőjét és fojtogatni kezdte, és végzett vele – ismerte el a bíróságon Jozef Hanuska pozsonyi szakács, aki kegyetlenül végzett élettársával. A 48 éves Patríciát január 4-én találták meg a rendőrök a nő lakásában. Az áldozat testét felnyitották, belső szerveit egy vödörbe dobták, szívét pedig kivágták és a földön hagyták. A nő arcát, a mellkasát és a combját is megvagdosták.
Az Ujszo.com azt írja, hogy a nő már nem volt eszméleténél, amikor a férfi kivágta a szerveit, de még élt. Egyes feltételezések szerint a férfi a szerveket el akarta fogyasztani, de ügyvédje cáfolta ezen feltételezéseket.
A szlovák sajtó beszámolói szerint a szomszédok gyakran látták, hogy a férfi agresszívan viselkedik a nővel.
A férfira 23 évet szabott ki a szenátus, de az ítélet nem jogerős, mert fellebbeztek a döntés ellen.