Belga újságírók is megsérültek a bejruti bombázásban

2024. október 3. – 13:36

Másolás

Vágólapra másolva

Két belga újságíró is megsérült, mikor csütörtök hajnalban a Bejrútot ért izraeli légitámadásról tudósítottak. Ezt a tévéadójuk, a VTM is megerősítette.

Robin Ramaekers tudósítónak többek között az arca sérült meg, több helyen eltört, míg Stijn De Smet operatőr lábsérüléssel szorult ellátásra. Külön kórházakban kezelik őket, de a csatornatulajdonos DPG Media szerint a körülményekhez képest jól vannak.

Stijn De Smet (bal) és Robin Ramaekers (jobb)– Fotó: Stijn De Smet és Robin Ramaekers / DPG Media
Stijn De Smet (bal) és Robin Ramaekers (jobb)– Fotó: Stijn De Smet és Robin Ramaekers / DPG Media

„Természetesen News City szerkesztőségében mindent megteszünk, hogy segítsünk Robinnak és Stijnnek. Kapcsolatban állunk Robinnal és Stijnnel, valamint a családjukkal is. A belga nagykövetséget is értesítettük, amely a helyszínen támogatja kollégáinkat. Mindent megteszünk azért, hogy minél hamarabb hazatérjenek. Teljes figyelmünk most rájuk összpontosul”

– nyilatkozta Nicholas Lataire, a hírműsor szerkesztője.

Ramaekers és De Smet is több mint 10 éve tudósít különböző konfliktusokról és háborús területekről, amire külön képzést is kaptak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!