Izrael szerint következményei lesznek az iráni támadásnak

2024. október 1. – 21:39

Másolás

Vágólapra másolva

Irán súlyos tettet hajtott végre, aminek következményei lesznek, idézi az izraeli hadsereg szóvivőjét a Times of Israel. Daniel Hagari ellentengernagy szerint az izraeli légierő továbbra is teljes kapacitással működik, és az elmúlt évhez hasonlóan ma este is folytatja csapásait a Közel-Keleten. Hozzátette, az Iránnak adott válaszlépés a politikai vezetés útmutatásának megfelelően, az általuk választott helyen és időben fog megtörténni.

Mi választjuk meg, mikor válaszolunk, mondta később Izrael vezérkari főnöke, aki szerint példamutató polgári viselkedéssel és erős légvédelemmel sikeresen megakadályozták az ellenséget akármilyen eredmény elérésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!