A nőkről beszélt Ferenc pápa egy belga katolikus egyetemen, az egyetem azonnal elhatárolódott tőle

564

Alig pár perccel azután, hogy beszédet tartott Ferenc pápa az egyik belga katolikus egyetemen, az intézmény gyors el is határolódott tőle. Az egyházfő szombaton tartott beszédet a Leuveni Katolikus Egyetemen annak 600. évfordulóján. Beszédében nagyrészt a éghajlatváltozás elleni küzdelemről esett szó, de válaszolt a hozzá érkezett kérdésekre is, többek között a nők a katolikus egyházban betöltött szerepéről.

A belga egyetemen egy levelet is felolvastak a pápának, amelyben az állt, hogy „az egyház történelme alatt visszatérően láthatatlanná tették a nőket, mi a helyzet most velük az egyházban?”. Ferenc pápa elkente a kérdésre adott válaszát, arról beszélt, hogy az egyházat jelentő olasz „chiesa” szó is nőnemű. A pápa ezután arról beszélt, hogy a nőiesség „a gyümölcsöző fogantatásról, a tápláló és éltető odaadásról szól” – fejtette ki, kijelölve ezzel a nők helyét a társadalomban. „A nő Isten népében egy lány, egy testvér, egy anya” – mondta az egyházfő.

A belga egyetem a pápa látogatása után közleményt adott ki, amelyben azt írják, nem értik és elítélik a pápa nézeteit „egyetemünk helyteleníti Ferenc pápa konzervatív álláspontját a nők társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban”. Szerintük a pápa válasza determinizál, elhelyezi a nőket előre a társadalmi szerepvállalásban. Az egyetem diákjait is megdöbbentette, hogy a nők szerepét a pápa az anya-feleség szerepkörre redukálja.

Az egyházfő belgiumi látogatásának hangulata fokozódik azután, hogy pénteken keményen nekiment a pápának a belga király és kormányfő. Többet kell tennie a katolikus egyháznak a gyermekek elleni szexuális visszaélésekkel szemben – mondta Ferenc pápának meglepő őszinteséggel Alexander de Croo belga kormányfő pénteken. „Manapság ezért a szavak nem elegendőek, konkrét lépéseket kell tenni” – jelentette ki a miniszterelnök a belgiumi látogatáson tartózkodó egyházvezetőnek.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!