Putyin megváltoztatta az orosz nukleáris doktrínát

2024. szeptember 25. – 22:40

Másolás

Vágólapra másolva

Akár atomfegyvert is bevethet Oroszország, ha egy atomhatalom által támogatott, de atomfegyverrel nem rendelkező ország támadja meg, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, az orosz Biztonsági Tanács ülésén, írja a Reuters.

A változás azért jelentős, mert a 2020-ban rögzített, jelenleg is érvényes, nukleáris fegyverek bevetésével kapcsolatos szabályozás szerint Oroszország csak akkor vet be atomfegyvert, ha az orosz állam léte kerül veszélybe, illetve ha atomfegyverrel támadják meg.

Az orosz nukleáris doktrína megváltoztatásával kapcsolatos döntéssel a Kreml nyomást akar gyakorolni az Egyesült Államokra és Nagy-Britanniára, amelyek az elmúlt hetekben felgyorsult ütemben tárgyalnak Ukrajnával a két ország által biztosított nagy hatótávolságú fegyverek oroszországi katonai célpontok elleni bevetésének lehetőségéről.

Ukrajna szeretné elérni, hogy ezekkel a fegyverekkel, elsősorban az Egyesült Államoktól kapott ATACMS rakétákkal, illetve a szintén amerikai alkatrészeket tartalmazó Storm Shadow cirkálórakétákkal mérhessen csapást orosz területen, de ezt a jóváhagyást egyelőre nem kapta meg, mert támogatói eszkalációtól tartanak. Az egyeztetések újabb fordulója csütörtökön következhet, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Joe Biden amerikai elnökkel találkozik amerikai látogatása során, amelynek részeként az ENSZ-ben is felszólalt, illetve szűk körben ismertette Ukrajna győzelmi tervét.

Putyin a Biztonsági Tanács ülésének megnyitásakor kijelentette, hogy a nukleáris doktrína változása a gyorsan változó globális környezetre adott válasz, amely új fenyegetést vet fel Oroszország számára. Mint hozzátette, az ország nukleáris fegyverek bevetésére vonatkozó feltételei egyértelműen rögzítettek, de Moszkva fontolóra venne egy ilyen lépést, ha azt észlelné, hogy területét nagy számban támadnák meg rakéták, repülőgépek vagy drónok.

Az orosz elnök beszédének további új eleme, hogy a hagyományos fegyverekkel való támadásra atomcsapással válaszolhatna akkor is, ha szövetségesét, Fehéroroszországot támadnák meg. Putyin kijelentette azt is, hogy az új katonai doktrína részleteit pontosítani fogják, hogy azok arányosak legyenek az Oroszországot érő katonai fenyegetésekkel.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!