Kína negyven év után először tesztelte nyilvánosan az interkontinentális csúcsrakétáit a Csendes-óceánon

2024. szeptember 25. – 10:51

Másolás

Vágólapra másolva

Interkontinentális ballisztikus rakétákat tesztelt szerdán a kínai hadsereg. A robbanófejeket is tartalmazó rakétákat helyi idő szerint reggel 8 óra 44 perckor indították, amelyek sikeresen be is csapódtak a Csendes-óceán kijelölt részein, írja a CNN a kínai védelmi minisztérium közlése alapján.

Több mint négy évtizede ez az első alkalom, hogy Kína nyilvánosan tesztelte a nagy hatótávolságú rakétáit a Csendes-óceánon, ezeket általában elszigetelt tartományokban szokták végrehajtani. A közlemény szerint a tesztkilövés az éves kiképzési terv rutinszerű intézkedése volt, és nem irányult semmilyen ország vagy célpont ellen, tehát összhangban állt a nemzetközi joggal. Kína előzetesen az érintett országokat is tájékoztatta a kilövésről, de nem részletezték sem a rakéta útvonalát, sem azt, hogy a Csendes-óceán nyílt tengerein pontosan hova érkezett a rakéta.

Kína vélhetően az ország legmodernebb, úgynevezett DF-41-es rakétáit tesztelte, amelyek becslések szerint 12 000-15 000 kilométeres hatótávolságra és egyszerre 10 nukleáris robbanófej szállítására képesek, így elérik akár az amerikai szárazföldet is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!