A brit kormány hétszáz katonát vezényelt Ciprusra a libanoni válsághelyzet miatt

2024. szeptember 25. – 05:40

Másolás

Vágólapra másolva

Hétszáz brit katonát vezényelt Ciprusra a londoni védelmi minisztérium az egyre mélyülő libanoni válság miatt. A brit kormány felszólította állampolgárait, hagyják el Libanont – írja az MTI.

A védelmi tárca szerint az elmúlt napokban eszkalálódott a libanoni Hezbollah síita milícia és Izrael fegyveres konfliktusa.

A védelmi tárca tájékoztatása szerint a brit királyi légierő (RAF) repülőgépeket és szállító helikoptereket is készenlétben tart szükség esetére.

A londoni külügyminisztérium arra szólította fel a brit állampolgárokat, hogy ne utazzanak Libanonba, mivel a helyzet gyorsan romlik, és ennek máris „pusztító következményei” vannak.

Izrael már a hét elején felszólította a libanoni határ túloldalán található több település lakóit, hogy „küszöbön áll a támadás”, ezért hagyják el otthonaikat. Hétfőn az IDF szerint nem kevesebb mint 300 célpontot támadtak izraeli harci repülők és drónok. A libanoni egészségügyi minisztérium hétfő esti bejelentése szerint a támadásoknak a legfrissebb adatok alapján legalább 492 halottjuk (köztük korábbi jelentések szerint legalább 24 gyerek) és több mint 1600 sérültjük van – azonban a tárca a veszteségadatok közlésénél nem választotta külön a támadások célpontjául szolgáló fegyvereseket és a civil áldozatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!