Zelenszkij szerint közelebb van a béke Oroszországgal, mint azt gondolnánk

2024. szeptember 24. – 15:05

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt gondolom, hogy közelebb állunk a békéhez, mint azt gondoljuk. Csak nagyon, nagyon erősnek kell lennünk”

– mondta az ukrán elnök az amerikai ABC News csatornának kedden, számolt be róla a BBC. Volodimir Zelenszkij arról is beszélt, hogy a héten győzelmi tervet fog bemutatni Joe Biden amerikai elnöknek, a terv megvalósulásához viszont szükség lesz arra, hogy Ukrajna szövetségesei megerősítsék az ukrán hadsereget.

A tervvel kapcsolatban megjegyezte, hogy az nem arról szól, hogy tárgyaljanak az oroszokkal, inkább csak „hidat képez, amely a háború diplomáciai úton való lezárása felé vezet”. Ugyanakkor hozzátette, hogy Ukrajna csak akkor tudja Vlagyimir Putyin orosz elnököt rákényszeríteni a konfliktus lezárására, ha Kijev komoly erőt tud felmutatni.

Dmitrij Peszkov kedden elmondta, hogy Oroszország óvatossággal figyeli az ukrán tervekről szóló híreket. A Kreml szóvivője hangsúlyozta, hogy a konfliktus csak akkor ér véget, ha Oroszország eléri a céljait.

Zelenszkij már régóta kéri, hogy Ukrajna szövetségesei engedjék meg az ukrán hadseregnek a nagy hatótávolságú, bőven Oroszország területén belülre is elérni képes rakéták használatát. Valószínűleg újra kérni fogja ezt a héten, amikor az Egyesült Államokba fog látogatni.

Az ukrán elnök szerdán az ENSZ Közgyűlése előtt fog beszélni, de a terv szerint még ezen a napon találkozni fog a republikánus és a demokrata elnökjelöltekkel, Kamala Harris-szel és Donald Trumppal is.

Közben Oroszország hétfőn is bombázta Ukrajnát. A Zaporizzsját ért támadásokban egy ember meghalt, közölte a megye kormányzója, Ivan Fedorov.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!