Orosz külügyi szóvivő: Moszkva nem vesz részt a második békekonferencián sem

2024. szeptember 21. – 21:56

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország nem fog részt venni az Ukrajna által tervezett második békekonferencián sem – jelentette be a moszkvai külügyi szóvivő szombaton az MTI szerint.

Marija Zaharova közleményében úgy fogalmazott, a második konferenciának is ugyanaz lesz a célja, mint a júniusi svájci csúcstalálkozónak: hogy „előmozdítsák az illuzórikus Zelenszkij-formulát mint a konfliktus kezelésének alapját, megszerezzék az országok többségének támogatását, és ultimátumot adjanak Oroszországnak a kapitulációról”.

„Ilyen csúcstalálkozókon mi nem fogunk részt venni” – szögezte le, hozzátéve, hogy „az eljárás az angolszászok és ukrán bábfiguráik újabb átverése, és az egésznek semmi köze nincs a konfliktus rendezéséhez”. Zaharova közölte: Oroszország kész megvitatni „valóban komoly javaslatokat”, amelyek számításba veszik azt is, hogy milyen a helyzet a harctéren.

Oroszország nem kapott meghívót a júniusi svájci konferenciára. Itt a résztvevők konkrét lépéseket sürgettek a nukleáris energia és fegyverek, az élelmezésbiztonság, valamint a foglyok és deportáltak ügyében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és több nyugati állam vezetője is azt mondta: a következő békekonferenciát már orosz részvétellel kellene megrendezni.

A június 16-i békekonferencián egyébként Magyarország is aláírta, hogy Ukrajna területi épségének a béke alapját kell képeznie.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!