Szakértők szerint önző, manipulatív személyiség a férfi, aki éveken át elkábította a feleségét, hogy idegenek megerőszakolhassák

2024. szeptember 10. – 05:00

Másolás

Vágólapra másolva

Énközpontú manipulátor, meghasonlott személyiség – jellemezték a szakértők azt a francia férfit a bíróságon, aki éveken át rendszeresen bedrogozta és szexuális erőszakra kínálta fel idegeneknek a feleségét, Gisèle Pélicot-t.

A Guardian szerint 71 éves Dominique Pélicot Avignon városában állt bíróság elé. Az őt vizsgáló szakértők azt próbálták meg kideríteni, hogy mi vitte rá ezekre a bűncselekményekre a férfit, akit egyébként mindenki gondos férjként és apaként ismert.

Marianne Douteau pszichológus lobbanékony emberként jellemezte Pélicot-t, aki félelemkeltően lépett fel – annak ellenére, hogy ugyanezért a viselkedésért Pélicot a saját apját is utálta. Pélicot-t állítása szerint 9 éves korában egy ápoló molesztálta, a szakértők szerint pedig ez okozhatott hasadást a tudatában. Douteau szerint a férfi szexuális érdeklődése ezután két irányba indult el: kívülről átlagosnak tűnt a szexuális élete, de valójában nem tudta kordában tartani a vágyait. Ha a felesége visszautasította, akkor szexchates oldalakkal próbálta orvosolni a problémáját.

Egy másik pszichológus, Annabelle Montagne önző emberként írta le, aki hajlamos a többi embert tárgynak tekinteni, és nem okoz számára morális dilemmát, hogy hazudik másiknak. Szerinte azzal, hogy öntudatlan állapotba hozta a feleségét, tárgyiasította is őt, az ebben az állapotban elkövetett erőszak pedig nekrofil fantáziákhoz is kötődik.

„A leskelődés része volt a pszichoszexuális dinamikájának” – tette hozzá.

Egy másik szakértő pénteken szintén úgy jellemezte Pélicot-t, mint akinek kettészakadt a személyisége, és a Doktor Jekyll és Mr Hyde különös esete című könyv címszereplőjéhez hasonlította.

Pélicot-t azzal vádolják, hogy közel tíz éven át rendszeresen nagy dózisú nyugtatóval kábította el a feleségét, hogy aztán az öntudatlan nőt idegenek megerőszakolhassák. Az nemi erőszakok többsége Pélicot otthonában történt. A férfi az erőszakot 2011 és 2020 között aprólékosan dokumentálta, a felvételeket pedig a számítógépén tárolta. Mindez pedig csak akkor derült ki, amikor Pélicot-t rajtakapták, hogy egy szupermarketben nők szoknyája alatt filmezett, és nyomozás indult ellene.

Gisèle Pélicot, miután tudomást szerzett a vele történtekről, beperelte a férfit, és el is vált tőle. A bírósági eljárás – amely a múlt héten kezdődött és decemberig tart – az áldozat kérésére nyilvános. Gisèle Pélicot elmondása szerint azért kérte ezt, hogy felhívja a figyelmet a szexuális visszaélések elkövetéséhez használt kábítószerekre.

A Franciaországot mélyen felkavaró ügyről bővebben itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!