Franciaország bizarr nemierőszak-ügye megmutatja, hogy a szexuális ragadozók néha nagyon közel vannak

Legfontosabb

2024. szeptember 3. – 22:15

Franciaország bizarr nemierőszak-ügye megmutatja, hogy a szexuális ragadozók néha nagyon közel vannak
Az áldozat, Gisèle Pélicot érkezik az avignoni tárgyalásra, 2024. szeptember 2-án – Fotó: Christophe Simon / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember másodikán 51 férfi sorakozott fel az egyik avignoni bíróság vádlotti padsoraiban, köztük az első rendű vádlott, a 71 éves Dominique Pélicot. A sértett Dominique felesége, a 72 éves Gisèle Pélicot, ő három gyereke kíséretében, napszemüvegben érkezett a bíróságra. A teremben jelen volt még több mint negyven ügyvéd és nagyjából száz újságíró, ezzel elkezdődött Franciaország történetének egyik legsúlyosabb, egyben legbizarrabb nemi erőszakkal kapcsolatos pere. Dominique Pélicot-t azzal vádolják, hogy közel tíz éven át nagy dózisú nyugtatóval kábította el a feleségét, hogy aztán az öntudatlan nővel interneten toborzott férfiak folytassanak szexuális aktust.

92 alkalom, 72 különböző férfi

Gisèle Pélicot évek óta egyre fogyott, hullott a haja, néha egész napok estek ki az emlékezetéből, és sokszor úgy tűnt, mintha transzba esett volna. A rejtélyes tünetek miatt felkeresett több nőgyógyászt és neurológust, de az orvosok nem tudták megállapítani a betegségét. A gyerekei arra gyanakodtak, talán az Alzheimer-kór jelei mutatkoznak rajta. Aztán 2020 végén váratlanul beidézték egy dél-franciaországi rendőrőrsre, ahol megrázó történettel szembesült.

Dominique Pélicot-t 2020-ban három nő jelentette fel, miután egy biztonsági őr rajtakapta, hogy titokban a nők szoknyája alatt filmezett egy bevásárlóközpontban. Letartóztatták, a rendőrség lefoglalta a két mobiltelefonját, a kameráit és a laptopját, az eszközökön pedig 300 olyan fényképet és videót találtak, amelyeken egy eszméletlen nő látható különböző férfiakkal, akik szexuálisan bántalmazzák. Emellett találtak a gépén olyan Skype-üzeneteket is, amelyekben a férj azzal dicsekedett, hogy elkábította a feleségét, majd idegeneket hívott, hogy csatlakozzanak hozzá, és erőszakolják meg az eszméletlen feleségét.

A nyomozás során több mint 20 ezer videó és fénykép került elő, amik precízen rendszerezve voltak egy „Bántalmazás” nevű mappában. A feleség az erőszakokból semmire nem emlékezett, a vádlottak közül is csak egyet ismert fel, az egyik szomszédjukat.

A nyomozás szerint az első esetek még 2011-ben kezdődtek, amikor a házaspár Párizs közelében élt. Dominique Pélicot olyan nagy mennyiségű nyugtatót kevert a felesége ételébe és italába, amivel az öntudatlan állapotba került, majd az érkező idegen férfiakat az ágyukhoz vezette, és a feleségén elkövetett szexuális erőszakot videóra vette. A férj előtte szigorú utasításokat adott a férfiaknak, megtiltva például a cigarettázást és parfüm használatát, nehogy az erős szag felébressze a feleségét, előtte pedig meleg vízben kellett kezet mosniuk, hogy a hideg érintést se érzékelje. A férfiak mindig kicsit távolabb, egy iskola közelében parkoltak le, és sötétben sétáltak a házhoz, hogy a szomszédok se lássák meg őket.

A nőt 92 alkalommal erőszakolták meg, amit 72 különböző férfi követett el, közülük 51-et azonosítottak – ők állnak most a bíróság előtt.

Ki ez az ember?

„Ki ez az ember, akiről azt hitték, hogy ismerik?” – kérdezte az áldozat ügyvédje a hétfői tárgyaláson, és a kérdés legalább ennyire foglalkoztatja a nyilvánosságot is. Mielőtt a rendőrség feltárta előtte a tetteit, a nő elmesélte, hogy a férjével 18 éves koruk óta vannak együtt, 50 éve házasok, és a férfit gondoskodónak és figyelmesnek írta le. Gisèle Pélicot a férje letartóztatása után szinte rögtön beadta a válókeresetet, a bírónak azt mondta:

„Undorodom tőle, mocskosnak, beszennyezettnek, elárultnak érzem magam. Ez egy cunami, elütött egy gyorsvonat.”

2022-ben a lányuk, Caroline Darian, egy írói álnéven közreadott könyvben írta meg a családi traumát beszédes, Et j’ai cessé de t’appeler papa (És már nem neveztelek papának) címmel. Caroline szintén melegszívű és gondos apaként jellemezte az édesapját, aki reggelenként iskolába vitte, késő este érte ment a buliba, bátorította és vigasztalta őt.

Míg apja villanyszerelőként saját vállalkozását vitte és szenvedélyes kerékpáros volt, az anyjáé volt a stabil kenyérkeresői szerep a családban, és húsz éven át egy Párizs környéki cégnél dolgozott menedzserként. Amikor nyugdíjba ment, egy nagy medencés házba költöztek Provence Mazan nevű kisvárosába. A házaspár itt rendszeresen vendégül látta a három gyerekét és az unokákat a nyári vakációkon, ilyenkor együtt vacsoráztak, táncoltak és társasoztak. „Boldognak éreztem magunkat. Azt hittem, a szüleim is azok voltak”, írta lányuk a könyvében.

Dominique Pélicot
Dominique Pélicot

A kihallgatások során Pélicot arról beszélt, azért kezdte el nyugtatókkal elkábítani a feleségét, hogy olyan dolgokat csinálhasson vele, és olyan ruhákba öltöztethesse, amelyeket a nő korábban visszautasított. Majd elkezdett másokat is elhívni, de azt mondta, soha nem kért vagy fogadott el cserébe pénzt. A tárgyalás előtt azt mondta, készen áll rá, hogy szembenézzen a családjával és a feleségével.

Dominique Pélicot-t emellett egy másik ügyben is vádolják, a gyanú szerint ugyanis 1991-ben megerőszakolt és meggyilkolt egy 23 éves párizsi ingatlanügynököt, amit viszont a férfi tagad. Egy 1999-es nemi erőszak kísérletét azonban DNS-vizsgálat is igazolta, így ezt Dominique Pélicot is beismerte. A szakértők szerint a férfinak nincs mentális betegsége, viszont késztetést érez arra, hogy a női test felett „mindenhatónak” érezze magát. Pélicot bevallása szerint kilencéves volt, amikor egy kórházi ápoló őt is megerőszakolta.

„Csak egy szabadelvű pár közös megegyezésen alapuló szexfantáziái”

Letartóztatása után Dominique Pélicot rögtön beismerte a tettét, és bűnösnek vallotta magát. Ügyvédje szerint védence hatalmas lelkiismeret-furdalással küzd. „Szégyelli, amit tett, szerinte is megbocsáthatatlan”, mondta az ügyvédnő az újságíróknak, és hozzátette, a bűncselekmény egyfajta függőség volt a védencénél.

Néhány vádlott viszont tagadta a nemi erőszak vádját. Többen arról beszéltek, ők azt hitték, hogy az áldozat beleegyezett abba, hogy elkábítsák, és csak „egy szabadelvű pár közös megegyezésen alapuló szexfantáziájában” vesznek részt. Mások azzal érveltek, hogy az „aktushoz” a férj engedélyt adott nekik. Pélicot viszont határozottan állítja, hogy mindenki pontosan tudta, miben vesz részt.

A férfiak jellemzően a francia munkás- és középosztályhoz tartoznak, van köztük tűzoltó, teherautó-sofőr, önkormányzati képviselő, banki informatikus, börtönőr, ápoló és újságíró is, a legfiatalabb 26, a legidősebb 74 éves, többen házasságban élnek és gyerekeik vannak. Feleségeik és barátnőik „szerető partnerként” írták le őket, „normális szexuális szokásokkal”. A vádlottak közül néhányan többször, akár hatszor is visszatértek Pélicot-ék otthonába.

Az áldozat kért nyilvános tárgyalást

Néhány hónapja az áldozat még a nyilvánosság teljes kizárását kérte a szeptember 2-ra kitűzött tárgyalásra, előtte nem sokkal viszont meggondolta magát, és az ügyvédjén keresztül azt üzente, hogy volt ideje lélekben felkészülni rá, és nem akar bujkálni. Az ügyész és a vádlottak ügyvédjei zárt ajtók mögötti tárgyalást kértek, ahogyan az a nemi erőszakkal kapcsolatos ügyekben általában szokás, és ezzel is védeni akarták „az érintettek méltóságát”.

Gisèle Pélicot viszont továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy szembenézzen az erőszaktevőkkel és a férjével, „akivel ötven évig élt együtt, mégsem tudott róla semmit”, tolmácsolta az üzenetét az egyik ügyvédje, egy másik pedig azt mondta: „Gisèle Pélicot rettegett ettől a pillanattól, de megkönnyebbült, hogy a tárgyaláson nem lesz négy hónapra összezárva a támadóival. Szeretné a lehető legszélesebb körben felhívni a figyelmet a randidrogokkal és más kábító hatású szerekkel elkövetett szexuális erőszakra annak érdekében, hogy ilyesmi soha többé ne történhessen meg.”

„Son insu”, azaz a tudtuk nélkül

A mazani eset sokkolta a francia társadalmat. Több feminista csoport már a tárgyalás első napján kivonult a bíróság épülete elé, azt skandálva:

„Nemierőszak-tevők, látunk titeket. Áldozatok, hiszünk nektek!”

A Pélicot-ügy ráadásul éppen egy olyan időszakban kapott nyilvánosságot, amikor a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos vita felélénkült. A nemi erőszakot a francia jog „erőszak, kényszer vagy fenyegetés általi szexuális bántalmazás”-ként határozza meg, feminista szellemű törvényhozók viszont módosítani szeretnék a definíciót, hogy az deklarálja immár azt is, hogy a beleegyezés nélküli szex mindenképp nemi erőszaknak minősül; hogy a beleegyezés bármikor visszavonható, valamint hogy a beleegyezés nem állhat fenn, ha a szexuális erőszakot „egy másik személy ítélőképességét korlátozó állapottal visszaélve” követik el.

Tiltakozók a bíróság épülete előtt, ahol elkezdődött a 71 éves Dominique Pélicot pere – Fotó: Christophe Simon / AFP
Tiltakozók a bíróság épülete előtt, ahol elkezdődött a 71 éves Dominique Pélicot pere – Fotó: Christophe Simon / AFP

„Franciaországban a szexuális ragadozókkal kapcsolatban van egyfajta naivitás és tagadás”, mondta Sandrine Josso parlamenti képviselő, aki egy parlamenti bizottság létrehozását is kezdeményezte az ügyben. Josso tavaly maga is áldozata egy olyan erőszaknak, amit tudatmódosító szer bevonásával követtek el. Az ő ügyében egy szenátor ellen folyik vizsgálat, aki a vád szerint ecstasyt csempészett a nő pezsgőjébe. Josso reméli, hogy az avignoni per felhívja a figyelmet a nők ellen bevetett tudatmódosító szerekre, és fényt derít a ragadozók széles körére is. Ebben bízik Pélicot-ék lánya, Caroline Darian is, aki a könyve megírása mellett elindította a #Mendorspas (#Nealudjel) kampányt, amelyben szintén a tudatmódosító szerekkel elkövetett szexuális bűncselekmények veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Az eset a francia orvosi szakmát is felrázta, egy ismert szülész-nőgyógyász nyugtalanítónak nevezte, hogy Gisèle Pélicot-nál egyetlen orvos sem vette számításba a tudatmódosító szerrel való visszaélés és az erőszak hipotézisét. Ezért kollégáival egy képzést is kidolgoztak orvosok és ápolók számára, hogy könnyebben azonosíthassák azokat a tüneteket, amiket a tudatmódosító szerrel elkövetett bántalmazás áldozatai tapasztalhatnak.

„A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb eset otthon történik, nem pedig bárokban”

– mondta Leila Chaouachi gyógyszerész, aki szerint a felmérések azt mutatják, hogy az áldozatok többsége nő, és nagyjából a felük nem emlékszik a támadásra, mivel közben öntudatlan volt.

Pélicot a legtöbb férfival egy olyan francia weboldal chatszobájában találkozott, ami 2021 és 2024 között csak Franciaországban több mint 23 ezer rendőrségi ügyben volt érintett. A site-ot idén júniusban egy másfél éven át tartó, egész Európára kiterjedő nyomozás után zárták be, a tulajdonosát letartóztatták. A chatszobát, ahol a mostani ügyben érintett férfiak kapcsolatba léptek Pélicot-val, „Son insu”-nak hívták, ami franciául azt jelenti, „a tudtuk nélkül”.

A hétfőn kezdődött per négy hónapig tart, Dominique Pélicot akár húsz évet is kaphat.

(The New York Times, The Telegraph)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!