„Azt mondta a randin, hogy még nem tudja, megerőszakoljon-e” – újabb vádak érik Andrew Tate-et
Két nő is arról beszélt a BBC-nek, hogy megerőszakolta és fojtogatta őket Andrew Tate influenszer, akit Romániában nemrég ismét házi őrizetbe vettek, miután többek között prostitúció szervezésével és nemi erőszakkal vádolják. Egy másik nő azt állította, hogy őt Tate öccse, Tristan erőszakolta meg, akit augusztus vége óta szintén különleges bírói megfigyelés alatt tartanak.
Az már az ellenük összeállított tavalyi vádiratból is látszott, hogy a két testvér az érintettek beszámolói szerint gyakran brutálisan bánt az általuk futtatott nőkkel. A férfiakat jelenleg nők szexuális kizsákmányolásával és embercsempészettel vádolják Romániában, Andrew Tate-et pedig nemi erőszakkal is. Ha bűnösnek találják őket, több mint tíz év börtönt is kaphatnak.
Tate jelenleg házi őrizetben van, az ügyészség újabb vádakat vesz fontolóra ellene: például kiskorúakkal való szexuális kapcsolat, illetve kiskorúakat érintő emberkereskedelem miatt.
Két nő, akit nem érintettek a romániai bírósági ügyben, most a BBC-nek arról beszélt, hogy Tate megerőszakolta őket, amikor a férfi még Lutonban élt. Egyikük 2013-ban ment el randizni a férfival, pár randi után Tate átment hozzá. Ekkor azt mondta neki, hogy „csak azon gondolkozom, hogy megerőszakoljalak-e, vagy se”, miközben csókolóztak. „Megragadta a torkomat, hozzálökött az ágyhoz, majd erősen fojtogatni kezdett. Ekkor erőszakolt meg” – mesélte a nő.
„Rossz ember vagyok, ha engem az izgat, hogy te nem élvezted?” – írta ezután Tate neki SMS-ben, majd különféle írásos- és hangüzenetekkel bombázta még egy darabig a nőt. A BBC által látott üzenetekben a férfi olyanokat írt, minthogy „imád megerőszakolni” másokat. A nő két másik áldozat mellett vádat emelt ezután a férfi ellen, de a rendőrség 2019-ben úgy döntött, hogy nincs elég bizonyíték a vádemeléshez.
A lapnak egy másik nő arról beszélt, hogy nagyjából tíz éve találkozott először Andrew Tate-tel Lutonban, de csak egyéjszakás kalandnak tekintette a férfit. Pár hónappal később aztán újra találkoztak, Tate felment a nőhöz, ahol lefeküdtek egymással – Tate viszont eközben fojtogatni kezdte őt. „Csak arra emlékszem, hogy levegő után kapkodtam” – mesélte a nő, aki a fojtogatás hatására elájult. Amikor magához tért, azt látta, hogy Tate végig folytatta az aktust, megerőszakolva őt, amíg eszméletlen volt.
A BBC összesen öt olyan nőről tud az Egyesült Királyságon belül, akik azt állítják, hogy Tate megerőszakolta őket. Az influenszer korábban erre azt mondta, hogy ő „soha nem bántott senkit, mert nem ilyen a természete”. A mostani két nő vallomására Tate nem reagált a lapnak.
Andrew Tate az elmúlt években azzal növelte követőtáborát, hogy a TikTokon és a YouTube-on beszélt a nők értéktelenségéről, és arról, hogy uralni kell őket. A férfi testvérével együtt egy olyan iparágat vitt, amelyben nők pénzért vetkőztek webkamerák előtt az interneten – 2016-os, Romániába költözésükkor ez az iparág ott is fellendült. A testvérpár biznisze most központi elemnek számít a romániai bírósági tárgyalásokon.
Egy brit nő a BBC-nek azt állította, Tate öccse próbálta őt beszervezni ebbe a bizniszbe, ő pedig belement a dologba: később, amikor el akarta magát vágni Tristantól, a férfi megerőszakolta őt. Más nőkkel együtt élt Romániában, ahol „hiába volt szobánk, minden Tristané és Andrew-é volt, ha akartak, a hálószobáinkban aludtak” – mesélte. A nő állításai egybehangzóak azzal, amit az ügyészségi aktákban leírtak a Tate testvérek hálózatáról: a nőkre szigorú szabályok vonatkoztak, a férfiak folyamatosan megfigyelték őket. Az ügyészségi iratok szerint a nők a házat sem hagyhatták el önszántukból.
A hírhedt brit–amerikai állampolgárságú influenszert és testvérét kiskorúakat is érintő embercsempészettel és prostitúcióval vádolják. 2022-ben tartóztatták le őket Bukarestben, 2023-ban házi őrizetben is voltak, de ezt később megszüntették. A testvérpár ellen jelenleg is zajlik az eljárás, noha ők kategorikusan tagadták az összes ellenük felhozott vádat.
A testvérek ellen az Egyesült Királyság is vádat emelt, a férfiak kiadatását kérte. A BBC-nek most nyilatkozó nők ehhez az ügyhöz nem kapcsolódnak, de nemrég vádat emeltek a testvérpár ellen.
A brit-amerikai állampolgárságú Tate testvérek az ügyészség szerint 34 áldozatot hálóztak be a loverboy-módszerrel, kihasználva kiszolgáltatottságukat, és pornográf tartalmak előállítására kényszerítették őket. A nyereségük több mint 2,8 millió dollár volt ezeknek a tartalmaknak az értékesítéséből. A Tate testvéreket vádolják emellett nemi erőszakkal, informatikai rendszerek jogosulatlan használatával, adatok módosításával, valamint tettleges bántalmazással is.