El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Megvan, kit jelöl új külügyminiszternek Volodimir Zelenszkij

2024. szeptember 5. – 12:58

Másolás

Vágólapra másolva

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdai lemondásának másnapján úgy tűnik, már meg is van az utódja: Volodimir Zelenszkij elnök Andrij Szibihát jelöli erre a posztra, írja a Reuters.

Az ukrán parlament várhatóan csütörtök délután el is fogadja az elnök jelölését. Szibiha korábban az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője volt, és főleg külpolitikai és külgazdasági ügyekkel foglalkozott.

Az orosz–ukrán háború két és fél évvel ezelőtti eszkalációja óta a mostani a legnagyobb átrendeződés az ukrán kormányban. Az elmúlt órákban négy kormánytag is lemondott a posztjáról: Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter, Olekszandr Kamisin, a stratégiai iparágakért felelős miniszter, valamint Ruszlan Sztrilec, a környezetvédelmi tárca vezetőjének széke is megüresedett. Zelenszkij szerint ezek a változások a kormány megerősítését szolgálják.

Minden fontos információ az orosz-ukrán háborúról egy helyen.
Közvetítések, helyszíni tudósítások, összefoglalók, elemzések.

Tovább

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!