Átneveznék Ukrajnában a hrivnya váltóérméjét, mert túlságosan hasonlít a neve az orosz kopejkáéra

2024. szeptember 2. – 21:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ukrán Nemzeti Bank hétfő délutáni bejelentése szerint Ukrajna az orosztalanítás és a saját tradíciók helyreállításának jegyében átnevezi a váltópénzét, amit a folyamat lezárulta után az orosz kopejkából származtatott kopijka helyett sahnak fognak nevezni – olvasható a nemzeti bank honlapján.

Andrij Pisnij, az ukrán központi bank elnöke a közleményben azzal indokolta a változtatást, hogy a jelenlegi elnevezés tagadhatatlanul az orosz megszállás szimbóluma. Miután pedig ma az ukránok mindent visszaszereznek, amit Oroszország és a Kreml hamis narratívája elvett tőlük, itt az idő, hogy a pénzrendszert is felszabadítsák, és a moszkvai befolyás legapróbb csíráját is eltávolítsák belőle.

Az új név Pisnij szerint komoly ukrán múltra tekint vissza, már a XVI. században használták Ukrajna területén, a klasszikus ukrán irodalomban is többször feltűnik, és teljesen egyedi, sehol máshol nem használták. Az 1917-es ukrán forradalom után törvénybe is foglalták az ilyen nevű bankjegyeket, így a nemzeti bank elnöke szerint teljesen megalapozott a név használata.

A központi bank előterjesztését természetesen még az ukrán parlamentnek is meg kell vitatnia, és csak akkor kezdhetik el verni az új pénzeket, ha jóvá is hagyják ezt. Ha a parlament is elfogadja a javaslatot, akkor az új érméket egy az egyben lehet majd becserélni a mostani kopijkákra, de a régi érméket nem fogják kivonni a forgalomból.

Ez veszélyesnek hangzik, de a központi bank szerint nem fog inflációhoz vezetni, ami valószínűleg tényleg így is lesz – a hrivnya annyira sokat vesztett az értékéből, hogy szinte egyáltalán nem használják a váltópénzét a mindennapokban, így a döntés inkább szimbolikus.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!