Razziát tartott a koszovói rendőrség szerb kormányépületekben

2024. augusztus 31. – 07:45

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek este razziát tartott a koszovói rendőrség a szerb kormány észak-koszovói szerveinek épületeiben. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) közlése szerint a szerb miniszterelnök határozottan elítélte a lépést, írja az MTI.

A helyszíni beszámoló szerint a koszovói rendőrség tagjai állig felfegyverkezve, páncélozott járművekkel vonultak ki öt intézményhez észak-koszovói (többségében szerbek lakta) településeken. Elbert Krasniqi koszovói helyi önkormányzati miniszter a Koha Ditore című pristinai napilap szerint azt mondta, a cél a koszovóival párhuzamos szerb intézmények felszámolása volt. Milos Vucevic szerb miniszterelnök szerint viszont a helyi szerbeket akarták megfélemlíteni, ezért a nemzetközi közösség közbelépését sürgette.

Májusban az okozott feszültséget a két fél között, hogy a koszovói rendőrség a szerbiai postatakarékpénztár hat észak-koszovói kirendeltségén tartott razziát, majd bezáratta az intézményeket. A rendőrség arra hivatkozott, hogy szerb dinárt talált a széfekben, pedig ez a pénznem már nem hivatalos fizetőeszköz Koszovóban (hogy ez milyen feszültségeket okozott, arról itt írtunk.) Az Egyesült Államok kiadott egy közleményt, amiben azt írja, a rendőri fellépést nem egyeztették a nemzetközi partnerekkel, és alkalmas a feszültségkeltésre, pristinai nagykövetsége péntek este ugyanezekkel a szavakkal reagált a razziára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!