Kínzás miatt feljelentést tett egy szklerózis multiplexben szenvedő olasz nő, mert elutasították az eutanáziakérelmét

2024. augusztus 30. – 16:21

Másolás

Vágólapra másolva

Kínzás miatt feljelentést tett a szklerózis multiplexben (SM) szenvedő Martina Oppelli a trieszti ügyészségen, miután a helyi egyetemi egészségügyi társaság többszöri próbálkozás után is elutasította asszisztált öngyilkosságra vonatkozó kérelmét.

A Sky TG24 azt írja, a 49 éves trieszti építész progresszív szklerózis multiplexben szenved, így gépekre, gyógyszerekre és folyamatos segítségre szorul. A lap úgy tudja, Oppelli pénteken jelentette be, hogy büntetőbíróság elé viszi az ügyet.

Filomena Gallo, az Oppellit vizsgáló és védő jogi testület koordinátora azt mondta, az az egyetemi egészségügyi társaság döntése emberi méltóságában sérti, embertelen és megalázó bánásmódra kényszeríti, és kínzásra ítéli a 49 éves nőt. Hozzátette, Oppelli kérelmének elutasítása önkényes, és bűncselekményként is értelmezhető. Oppelli ügyvédjén keresztül kérte a trieszti ügyészséget, hogy ellenőrizze döntését és kijelentette: készen áll arra, hogy minden ponton és minden fórumon megtámadja azt.

2008-ban több mint 2-2,5 millió, szklerózis multiplexszel diagnosztizált beteget tartottak számon, Magyarországon 8-10 ezer beteg él. A központi idegrendszert érintő gyulladásos autoimmun betegség rendszerint 20 és 40 éves kor között jelentkezik, a nőknél háromszor nagyobb gyakorisággal fordul elő, mint a férfiaknál. Ritkább, amikor a betegség hamar rokkantsághoz vezet, az a gyakoribb, hogy hosszabb-rövidebb tünetmentes időszakok váltják egymást, de idővel az állapotromlás már nem visszafordítható.

Tavalyi riportunkban egy magyar, szklerózis multiplexszel élő házaspárral is beszélgettünk, ők a strasbourgi bíróságra nyújtották be életvégi döntésről szóló kérelmüket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!