A mikrofonok némításán civódik Kamala Harris és Donald Trump csapata

2024. augusztus 28. – 04:58

A mikrofonok némításán civódik Kamala Harris és Donald Trump csapata
Donald Trump amerikai elnök mikrofonja a 2020-as utolsó elnökjelölti vita díszletében – Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember 10-én este az amerikaiak először láthatják szemtől szembe vitázni Donald Trump republikánus és Kamala Harris demokrata elnökjelöltet. Az ilyen tévéviták technikai szőrszálhasogatása a kampánystábok részéről bevett szokás, de most ezen is túlmenő őrület övezi a vitát. A Philadelphiában tartandó esemény azért is került most a középpontba, mert azon veszekednek a stábok, kinek a mikrofonja mikor legyen bekapcsolva.

Emlékezetes előzmény volt, amikor még négy éve Joe Biden és Donald Trump vitáztak a választás előtt, és első vitájuk az egymás szavába vágástól volt érthetetlen (lásd a lenti videót). Épp ezért központi technikai kérdés lett, hogy a viták ne két politikus vagdalkozásába fulladjanak. Már az azóta – pont a rossz vitaszereplése miatt – visszalépett Biden és Trump június 27-i vitáján is működött, hogy akit épp nem kérdeznek, annak a technikusok elnémítják a mikrofonját.

Most úgy tűnik, a demokraták bánják a néma mikrofonokat. Az AP arról ír, hogy sok demokrata szerint jobb lenne, ha a választók hallanák Trump kitöréseit, közbeszúrásait. Az Axios is arra jutott, hogy a demokraták szerint a közbeszólások lehetősége nélkül Trump egészen komoly, kimért, eladható jelöltnek tűnhetett a júniusi vitán. Az a Trump, akinek újra meg újra elmondják a kampánytanácsadói, hogy ne acsarogjon, inkább szakpolitikákról (gazdaság, határvédelem stb.) beszéljen a kampánygyűlésein és nyilatkozataiban.

A Politico úgy tudja, Harris stábja jelezte az ABC-nek, amikor belementek a vitába, hogy a szabályokat még ki kellene (újra) dolgozni. Brian Fallon, Harris szóvivője közölte, Trump csapata azért preferálja a mikrofonnémítást, „mert nem gondolják, hogy a jelöltjük elnökhöz méltón tud viselkedni 90 percen át magától”. Azt se hagyta ki, hogy szerinte Harris készen áll szembeszállni „Trump folyamatos hazugságaival és félbeszakításaival”, és hogy Trumpnak nem kellene „elbújnia a némítógomb mögé”.

Jason Miller, Trump szóvivője erre azt mondta, „elég a játszadozásból”, ők ugyanazokba a feltételekbe egyeztek bele, amik a Biden elleni CNN-vita idején fennálltak. Szerinte Harris stábja egy „ültetett vitát” akart jegyzetekkel és felvezető nyilatkozatokkal, mert a főbb programpontjait sem képes memorizálni. Ezt Harris csapata tagadta. Miller elmondta még, Harris azóta nem adott interjút vagy tartott sajtótájékoztatót, hogy Biden bejelentette visszalépését, és szerinte Harris ki akar farolni a vitából.

Maga Trump hétfőn Washington közelében, egy vietnámi étteremben azt mondta – némileg ellentmondva saját stábjának –, jobb szeretné bekapcsolva a mikrofonját, sőt Biden ellen sem szerette a némítást. Mindenesetre hozzátette, „ugyanazokban a szabályokban állapodtunk meg”. Azt se hagyta ki a Business Insider szerint, hogy megjegyezze újságírói kérdésre, nem kell felkészülnie a vitára, az egész életében arra készült. No meg, amúgy sem lehetne „30 évnyi tudást egy hétbe” zsúfolni.

Donald Trump republikánus elnökjelölt a Truong Tien vietnami étteremben, 2024. augusztus 26-án, a virginiai Falls Churchben. Trump meglátogatta a vietnámi éttermet, hogy üdvözölje támogatóit, és újságíróknak beszélt az ABC által szervezett, közelgő elnökjelölti vitáról – Fotó: Anna Moneymaker / Getty Images
Donald Trump republikánus elnökjelölt a Truong Tien vietnami étteremben, 2024. augusztus 26-án, a virginiai Falls Churchben. Trump meglátogatta a vietnámi éttermet, hogy üdvözölje támogatóit, és újságíróknak beszélt az ABC által szervezett, közelgő elnökjelölti vitáról – Fotó: Anna Moneymaker / Getty Images

Trump közösségi oldalán, a Truth Socialön később kiírta, hogy megegyezett a „Radikális Baloldali Demokratákkal”, hogy a vitát állva, jegyzetek használata nélkül tartják az ABC szervezésében, élőben. A némított mikrofonokra ugyan nem tett utalást a republikánus jelölt, de közölte, a szabályok ugyanazok lennének, mint a júniusi CNN-vitán, ahol néma volt az épp nem felkérdezett politikus mikrofonja. Trump említ még egy esetleges szeptember 4-i vitát a Fox Newson, amibe Harrisék nem mentek még bele (bár az időpontot nyitva hagyja nekik), illetve egy NBC-n tartandó esetleges harmadik vitát, aminek még dátuma sincs.

Mindehhez még hozzátartozik, amit az Axios is megemlít, hogy a két oldal a Biden- és Trump-stáb egyetértésével még korábban felforgatta a tévéviták szervezésével évek óta foglalkozó bizottságot. A bizottság jelezte is most, nem örül a szabályok körüli kavarásnak.

Trump kihagyta volna?

Trump a fentiekkel ellentétben vasárnap felvetette, hogy kihagyná az ABC által szervezett és sugárzott elnökjelölti vitát. Közösségi oldalán, a Truth Socialön azt írta ki, hogy az egyik ABC-műsorban keményen kritizálták őt és a megszólaltatott Tom Cotton republikánus képviselőt. „Miért kellene vitáznom Kamala Harrisszel ellen azon a csatornán?” – tette fel a kérdést, de választ nem adott rá az AP szerint. A Business Insider arról ír, ehelyett a Trumppal barátságosabb, jobboldali Fox Newson látná szívesen kettejük vitáját, de feltette a kérdést a közösségi médiában: miért nem merült fel az NBC, a CBS vagy akár a CNN mint vendéglátó?

Az Axios emlékeztet, Trump Biden visszalépése után lemondta a szeptember 10-i tévévitát, majd később ismét elfogadta.

A CNN felhozza még, hogy Trump egyelőre nem igazán találja a fogást Harrisen. Ugyanakkor a stábja bízik abban, hogy egy közeljövőben tartandó vitában még zavarba lehet hozni a mostani alelnököt. A CNN republikánus elemzője, Scott Jennings azt mondta, mindkettejüknek szükségük van a vitára. Miközben Trump inog, elmenjen-e az ABC stúdiójába, a demokraták már össze is szedték egy kotkodácsolással fűszerezett videóban a volt elnök ellentmondó állításait:

Mindenesetre a demokraták nagyon reménykednek benne, hogy mikrofonok bekapcsolása nekik kedvezhet. Reménykednek, hogy Trump hozná a szokásos formáját, és rasszista, nőgyűlölő célzásokat tenne Kamala Harrisre. Ezzel pedig veszélyeztetné a csatatérállamokban az elővárosiak, a kisebbségi választók és a nők szavazatait. A CNN azért felidézi, Trump a 2016-os vitán is folyton beleszólt ellenfele, Hillary Clinton mondataiba, mégis megnyerte a választást.

Emlékezetes vitaszereplése volt a másik oldalon Harrisnek a 2020-as, amikor közönség nélkül tartott alelnökjelölti vitát Mike Pence-szel, Trump akkori alelnökével. Pence egyszer-kétszer félbeszakította Harrist, aki emlékezetesen így válaszolt neki csípőből: „Alelnök úr, én beszélek… én beszélek.”

A jobboldali Fox News cikke persze arra jutott, hogy a felmérésekben gyengébben álló jelölt akar jobban vitázni, és szerintük ez Harris volna. A cikk szerint Harrisék arra játszanak, hogy Trump a bekapcsolt mikrofonon keresztül folyton közbeszólhat, inzultálhatja ellenfelét, ami után a demokraták erről panaszkodhatnak hosszú ideig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!