Letartóztatták a Telegram vezérigazgatóját Franciaországban

2024. augusztus 25. – 07:50

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton a párizsi Le Bourget reptéren letartóztatták az egyik legnépszerűbb titkosított üzenetküldő alkalmazás, a Telegram orosz vezérigazgatóját, Pavel Durovot. A céget alapító és vezető Durovot közvetlenül azután fogták el, hogy leszállt a magángépével, a jelenlegi információk szerint az alkalmazáshoz kapcsolódó ügyek miatt volt ellene érvényben elfogatóparancs – írja a BBC.

Először az orosz TASZSZ hírügynökség is csak arról számolt be, hogy a francia TF1 tévécsatorna szerint az őrizetbe vett Durov a barátnőjével és egy testőrrel érkezett Párizsba. Később már azt írták, a francia hatóságok terrorizmus, pénzmosás, drogcsempészés, csalás, vagy akár gyerekpornó miatt emelhetnek vádat. Egészen pontosan arról van szó, hogy a hatóságok szerint Durov

a Telegram moderációjának teljes hiányával, az együttműködés megtagadásával és a kriptovaluták küldésének lehetővé tételével hozzájárul ezekhez a dolgokhoz.

A TF1 ekkor már azt is tudni vélte, hogy Durovot hamarosan bíróság elé is állíthatják. Az orosz nagykövetség azonnal aktivizálta magát, hogy kiderítse, milyen alapon vették őrizetbe az orosz üzletembert, dacára annak, hogy a TASZSZ szerint nem adtak be erre vonatkozó kérelmet. A hírügynökség a szélsőjobb kedvenc amerikai sztárműsorvezetőjét, Tucker Carlsont is idézte, aki szerint a franciák azért vették őrizetbe Durovot, mert „nem hajlandó cenzúrázni az igazságot”.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt a kérdést is feltette, hogy vajon a nemzetközi civil szervezetek most is kifogást emelnek-e majd Durov ügyében, mint 2018-ban, amikor Oroszországban átmenetileg betiltották a Telegramot. Zaharova szerint ennek hátterében a titkosítási megoldás problémái álltak, de inkább arról volt szó, hogy Durov nem volt hajlandó átadni az FSZB-nek hat, terrorizmussal vádolt felhasználó titkosítási kulcsait. Az alkalmazás 2021 óta ismét elérhető az országban.

A Telegramról és annak az Ukrajna oroszok elleni háborújában betöltött szerepéről korábban itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!