Koszos és véres ruhában adta fel magát a rendőröknek a solingeni késes támadás feltételezett elkövetője

2024. augusztus 25. – 00:25

Másolás

Vágólapra másolva

A Spiegel információi szerint a német rendőrség elfogta a három ember halálával végződő péntek esti solingeni késes támadás feltételezett elkövetőjét. A lap úgy tudja, hogy szombaton este nem sokkal 11 óra előtt egy férfi lépett oda egy utcán álló rendőrautóhoz, és az ellenőrző pontnál álló járőröknek azt mondta: ő az, akit keresnek. Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztere megerősítette az értesülést a német közszolgálati csatorna, az ARD adásában. Azt mondta: ez az az ember, akit egész nap kerestek.

A férfi ruhája koszos és véres volt. A Bild úgy tudja: a férfi a késes támadás óta egy ház udvarában bujkált. A Spiegel információi szerint a 26 éves férfit Issza al H.-nak hívják, és a szíriai Deir ez-Zór városában született. 2022 decemberének végén érkezett Németországba, és Bielefeldben adott be menekültkérelmet. A menekültstátuszt nem kapta meg, csak egy évvel később a polgárháborús övezetekből érkezetteknek járó kiegészítő védelmet. A férfi szunnita muszlim. A német titkosszolgálatok adatbázisában nem szerepel a nyilvántartott radikális iszlamisták között.

A Düsseldorf és Köln közelében lévő Solingenben péntek este háromnegyed tízkor egy férfi válogatás nélkül támadt késsel az emberekre a városi fesztiválon tartott koncert közben. Szemtanúk szerint az embereket célzottan a nyakukon akarta megsebesíteni. Egy 67 és egy 57 éves férfit, illetve egy 56 éves nőt megölt, nyolc embert megsebesített. Közülük négyen életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Pánik tört ki, a támadó ezt kihasználva el tudott menekülni. A rendőrség hajtóvadászatot indított a kézre kerítésére. Több helyen lezárták a várost, az utcán gépkarabélyos rendőrök járőröztek.

Szombat délelőtt egy, a helyszíntől mintegy másfél kilométerre lévő házhoz szálltak ki a rendőrség kommandósai. Itt egy 15 éves fiút vettek őrizetbe, miután egy házkutatás részeként a rendőröknek be kellett robbantaniuk a lakás bejárati ajtaját. A négyemeletes házzal szemben egy késkészítő gyár üzlete áll. A 15 éves fiú a rendőrség tájékoztatása szerint nem az elkövető, de őrizetbe vették, kihallgatják őt. Azt feltételezik róla, hogy tudhatott a készülő támadásról.

Később egy másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek, miután a német rendőrség kommandósai átkutattak egy menekültszállást Solingen belvárosában.

A késes támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára, de ennek hitelessége egyelőre nem bizonyított. A terrorszervezet már péntek este kiadott egy közleményt az ügyben a saját médiacsatornáján, ami szombaton vált ismertté, írta a Die Zeit. Eszerint a támadást a terrorszervezet egyik tagja hajtotta végre „bosszúból a Palesztinában és másutt élő muszlimokért”.

Bizonyítékot azonban nem szolgáltattak sem arra vonatkozóan, hogy a szervezetnek köze lehet az akcióhoz, sem arra, hogy a támadó valóban kapcsolatban állna velük. A közleményben a támadót sem nevezték meg. Korábbi tapasztalatok alapján nem ritka, hogy iszlamista terrorszervezetek hozzájuk nem kapcsolható támadásokat is magukra vállalnak.

A német rendőrség emberölés és emberölés kísérletének gyanújával indított nyomozást, de sem ők, sem az ügyészség nem zárták ki teljesen, hogy terrortámadás történhetett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!