Észak-Korea öt év után újra megnyitná kapuit a baráti országokból érkező turisták előtt

2024. augusztus 15. – 15:39

Másolás

Vágólapra másolva

Közel öt év után Észak-Korea újra látogathatóvá teszi Szamdzsijon városát a külföldi turisták számára, írta a BBC. Eddig egy kínai és egy észak-koreai turisztikai ügynökség jelentette be, hogy hamarosan utakat szervezhetnek a hegyvidéki városba. Ugyanakkor Észak-Korea csak az általuk „barátinak” tartott országokból vár látogatókat.

Szamdzsijon Észak-Korea legmagasabb hegyénél, a 2744 méteres Pektu-hegy lábánál fekszik a kínai határ közelében. A város jelentős felújításokon esett át az elmúlt években. Kim Dzsongun észak-koreai vezető idén júliusban jelentette be, hogy a helyi repülőtér újjáépítését is tervezik, egy katonai síbázist pedig üdülőhellyé alakítanak át, valamint új vasutakat és szállodákat építenek a külföldi turisták számára. A diktátor ekkor azt mondta:

a nemzetközi turizmus fellendítése a „baráti” országokból érkező látogatókra vonatkozik.

Chad O'Carroll, az amerikai Korea Risk Group elemzőcég vezérigazgatója szkeptikus a bejelentéssel kapcsolatban. „Hiszem, ha látom” – mondta a BBC-nek. Szerinte idén decemberben még nem indul be a turizmus Észak-Koreában, mert még nem készült el minden fejlesztés Szamdzsijonban.

Az egyébként is zárkózott Észak-Korea a koronavírus-járvány kitörésekor, 2020 elején szigetelte el magát teljesen a külvilágtól, és csak 2023-ban kezdték el enyhíteni a bevezetett korlátozásokat. Az első külföldi turistacsoportot négy év után engedték be az országba, de ez is csak egy oroszokból álló, szűk kör számára vált lehetővé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!