Zelenszkij afelé halad, hogy betiltsák az ortodox egyház orosz ágát Ukrajnában

2024. augusztus 11. – 08:40

Másolás

Vágólapra másolva

Zelenszkij ukrán elnök szombaton ígéretet tett az „ukrán szellemi függetlenség megerősítésére”, utalva arra, hogy az ország vezetése az ortodox egyház Moszkvához kötődő ágának tényleges betiltása felé halad – írja a Reuters.

Az ukránok többsége ortodox keresztény, de a vallásuk egy, az orosz ortodox egyházhoz hagyományosan kötődő ágra és egy független, a világ ortodox hierarchiája által 2019 óta elismert egyházra oszlik.

A kijevi patriarchátushoz hű független egyház tagsága azóta nőtt meg, hogy az orosz csapatok 2022 februárjában megszállták Ukrajnát. A kisebbségi, Moszkvához kötődő egyház ennek ellenére továbbra is befolyással bír. Sőt, az ukrán vezetők azzal vádolják, hogy segített az invázióban, és megpróbálja megmérgezni a közvéleményt.

Ezt egyébként nem csak az ukrán vezetők állítják, de nyugati titkosszolgálati szakemberek körében is úgy tartják, hogy Moszkva felhasználja az orosz ortodox egyházat a befolyásolási és egyéb műveleteiben. Az EU részben ezért is akarta szankcionálni Kirill pátriárkát, de ez végül Orbán Viktor közbenjárására meghiúsult.

„Éppen most tartottam egy megbeszélést – előkészítő jellegű – egy olyan döntéssel kapcsolatban, amely megerősíti ukrán szellemi függetlenségünket” – mondta Zelenszkij az esti videóbeszédében. „Meg kell fosztanunk Moszkvát az utolsó lehetőségektől is, hogy korlátozza az ukránok szabadságát. Az erre vonatkozó döntéseknek pedig 100 százalékban hatékonynak kell lenniük. Ezt biztosítani fogjuk” – mondta.

A parlament tavaly első körben jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely betiltotta volna az „Ukrajna ellen fegyveres agressziót folytató államban lévő befolyási központokhoz kötődő vallási szervezetek tevékenységét”. A múlt hónapban azonban a végleges jóváhagyást biztosító tervezet benyújtására tett kísérlet kudarcba fulladt, és a jogszabály továbbra is függőben van.

A kisebbségi egyház azt állítja, hogy az inváziót követően megszakította minden kapcsolatát az orosz ortodox egyházzal, amely szemérmetlenül támogatja a Kreml háborúját. Az ukrán vezetők vitatják ezt az állítást. Több tucatnyi papjuk ellen indítottak büntetőeljárást, többek között hazaárulás vádjával. Legalább egy papot Oroszországba küldtek egy fogolycsere keretében.

Egyes ukrán törvényhozók attól is tartanak, hogy a jogszabály Ukrajna legnagyobb nyugati támogatójának, az Egyesült Államok konzervatív republikánusainak ellenállásába ütközhet, arra hivatkozva, hogy az korlátozza a vallásszabadságot.

Nemzetközi hálózattal segítené meg az euroszkeptikus nyugati pártokat és politikai mozgalmakat a Kreml – erről írt korábban a Telexen közölt cikkében Buda Péter nemzetbiztonsági és külpolitikai szakértő. A volt nemzetbiztonsági főtiszt szerint kiszivárgott dokumentumok árulkodnak arról, hogy egy olyan oligarcha segítségével szerveznék meg az illiberales erők nemzetközi összefogását, aki közel áll az Orosz Ortodox Egyházhoz és Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz is.

Már 2010 előtt is voltak arra utaló egyértelmű jelek, hogy az orosz vezetés a Kominternre jellemző módszerek feltámasztásán dolgozik, de a Nyugat ismét későn ébredt – írja Buda Péter. A magyar szálakkal teli hálózatról itt olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!